Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

Lélektársak

"Kezdetben minden Egy volt az Égben, vagy azon a helyen, amelyet így ismerünk. Te is Egy voltál, de a születés ketté szakított, eltépett önmagadtól. Most a Földre jöttél keresni lélekrészed: utad értelmévé vált a keresés.

Miközben megéled a hétköznapok történéseit, öntudatlanul is őt keresed. Ez a feladatod: eggyé válni lelked másik felével, akitől a
Földre érkezés pillanatában elszakított az Élet."

/Tatiosz/

    lelektars.jpg

Lélektársak

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt.
A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.

/Paulo Coelho/

 

 

Lélektársi szövetség

 

 

" Nem tudom megállni, hogy szeresselek,
Mi egyek vagyunk, mi összetartozunk,
mint az ég és föld,
mint a víz és tűz,
mint a hideg és meleg,
melyek mindig kiegyenlítik egymást, és
egyensúlyban csak úgy lehetnek,
ha
mindkettőből ugyanannyi van az
EGYben!"

 

Kedveseink, az Ötödik Dimenzió legnagyobb ajándékainak egyike az örömteli és szerető kapcsolatok lesztek, amit ti fogtok megteremteni, és felébredt létezőkként élvezni.
Ha ráébredtek hatalmatokra és kitárjátok szíveteket, a leggyönyörűbb és legnagyobb, szeretettelibb lélektársi kapcsolatokat lesztek képesek megteremteni.

Nem fogjátok kevesebbel beérni, mint lélektársi szövetséggel.

 

A kulcs a lelki összeillőség. Ez egy energetikai illeszkedés a Magasabb Dimenziók szintjén.
Olyan emberek lesznek képesek egymással lélektársi köteléket kialakítani, akik lelkének fény és hang rezgései eléggé illeszkednek egymással ahhoz, hogy a két lélek számára meglegyen a lehetősége annak, hogy teljesen összeolvadjanak, és Ikerláng Szövetséget alkossanak.

 

Ezt a harmonikus illeszkedést mély mágneses vonzalomként és összhangként érzékeljük.
Tudni fogjátok, ha találkoztok egy lehetséges lélektárssal. A lelketek tudni fogja, és a lélek és a Felsőbb Én tudása rögtön eljut hozzátok is.
Az ötödik dimenziós felébredt állapotban lelketek választásait és megtapasztalásait úgy fogjátok érzékelni, mint saját választásotokat és tapasztalásotokat, mivel az Ötödik Dimenzióba való átmenet lényege pont az volt, hogy fizikai aspektusotok és magasabb aspektusotok csatlakozzon egymáshoz.

Azt mondjuk, hogy a lelketek mindig okkal választ társat, és ez az ok a nagyobb jó szolgálata.
A lélektársi szövetségeket nem az ego határozza meg.
Nem az ego személyes öröméről szólnak, hanem inkább arról, hogy hogyan tud egyesülni a két lélek energiája, hogy ezáltal a nagyobb jót szolgálják.
A szolgálat ezen értelmezésében fogjátok megtalálni a boldogságot és az örömöt, ami a két lelket összehozza egymással a fizikai síkon, és a boldogság alapját adja a fizikai világban.

 

Feltétel nélküli Szeretet
 Szex és Szellem: egy ősi egyiptomi történet

Kedveseink, ahogy az ősi bölcsesség visszatér a bolygótokra, újra magatokévá teszitek az Istenek és Istennők bölcs történeteit.
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani egy gyönyörű történetet az ókori Egyiptomból. Hogy megmutassák, hogy értették a szent szex jelentőségét, mint az egyensúly szent harmóniájának szolgálatát, Geb és Nut történetét mesélték.

Nut volt az Ég Anya, a Kozmikus vagy Galaktikus Anya Istennő.
Geb volt a Föld Apa, ami a Föld Bolygót szimbolizálta, amit férfinak tekintettek (egy olyan meghatározás, ami újra nyilvánvalóvá válik az Új Földön, ahogy a férfiak újra visszaveszik aktív, sámán szerepüket.)
Ebben a történetben Nut és Geb, vagy a Föld és az Ég, minden nap összekapcsolódtak a szexuális egyesülés alkalmával.
Ebből az egyesülésből Nut minden egyes nap megszülte a Napot, ami fényt hozott mindenkinek. Tehát a szent közösülés értelme az volt, hogy fényt hozzon a bolygóra.
Megteremtette a szent egyensúlyt, ami lehetővé tette az Isteni Kegyelem áramlását. És ha az Isteni Kegyelem áramlásban van, akkor az csodákat teremt!

Tehát, kedveseink, ha magatokra öltitek Isten és Istennő szerepeiteket, melyhez jogotok van ember angyalokként, akkor a szellemetek elvezet benneteket lehetséges lélektársaitokhoz.
Ha úgy határoztok, beléphettek egy szent házasságba, ami szolgálatotok része lesz, hogy fényt hozzatok a bolygóra. Ez az öröm ajándéka, amelyben minden Ötödik Dimenziós Ember Angyal részesülhet!

Szerző: Michael Arkangyal Celia Fenn közvetítésével
  lelektars2.jpg 

 

A lélektársak arra szerződnek, hogy akár több életen át segítsék egymást.

 

A két fő elem: kommunikáció és együttes teremtés

 

Az elso a KOMMUNIKÁCIÓ. Bármilyen módon működjön ez legjobban számodra. Sok lehetőség van arra, hogy hogyan kommunikáljunk egy multidimenziós kapcsolatban, a beszédtől a telepátiáig, ezt mindet felfedezhetjük, és alkotó módon játszhatunk velük. Ám ha két ember folyamatosan kommunikál, akkor kifejezik önmagukat, és önmagukat azáltal fedezik fel, amit kifejeznek.

A másik elem az EGYÜTTES TEREMTÉS. Oka kell, hogy legyen a kapcsolatnak. Együttesen teremtenetek kell valamit, még ha ez csak saját spirituális növekedésetek is. Ám annak érdekében, hogy a multidimenziós kapcsolat virágozzon, helye kell legyen annak, hogy a sok csodálatos, magasabb rezgésű alkotóerő kifejezési módot találjon fizikai szinten.

 

A kapcsolatok lehetővé teszik számunkra, hogy felfedezzük a KETTŐ eredeti táncát, akik valójában EGYEK. A mozgás mindig a Harmónia és az Egység felé történik, majd annak felfedezése következik, hogy jelen van a diszharmónia és a dualitás is, mert a kettő most egyedülálló, egyedi létező. A tánc kulcsa a kiegyensúlyozás, és az egységből a dualitásba, majd újra vissza való áramlás.

 

A táncnak három fő lépése vagy mozdulata van:

Az első mozdulat mindig a Harmónia és Egység irányába történik. Két ember vonzódik egymáshoz, és elkezdik felfedezni, mi az, amiben hasonlítanak. Ez az isteni Erő felé való elmozdulás, vagy az a lépés, amikor a Kettő keresi az Eredeti Egy állapotát.

 

A második lépés az elmozdulás az Egység felől az Elkülönülés felé. Az Egy Kettővé válik, akik elkülönültek és egyediek. A táncnak ebben a szakaszában a két személy felfedezi, miben különböznek, mert a kapcsolatnak ebben a részében a mozgás iránya az isteni forrástól az elkülönülés és a dualitás felé történik. Ebben a szakaszban gyakran feltámad a harag és a szorongás, valamint a hatalom gyakorlásának a vágya, hogy fenntartsák az azonosságot.

 

A harmadik vagy utolsó lépés mindig az Egység és a Harmónia felé tart újra. A Kettő újra felfedezi, hogy annak ellenére, hogy útjaik különbözőek, valójában mégis Egyek. Újra felfedezik egymást és egységüket, miután megtanultak valami többet önmagukról és a másikról, és újra egyesülnek az evolúció és a tudatosság spiráljának egy magasabb fokán. /Forrás: ezoteria lap/

 

        

Ikerlelkek

Biztosan érezted már úgy, hogy bizonyos emberekkel egy hullámhosszon vagy. Első látásra ismerősnek tűnnek, mintha már találkoztatok volna. Napokon át tudnátok beszélgetni, egyikőtök elkezdi a mondatot, és a másik befejezi. Ő a rokon lelked, akivel azonos a rezgésminőséged. Ha úgy érzed, a társadban megtaláltad a másik feledet, akkor biztos lehetsz benne, hogy az ikerlelkeddel találkoztál.

Akár a jin és a jang...

Mindenkinek van egy ikerlelke, melyről azt mondják, hogy valójában a szellemünk másik oldala, a tükörképünk, akinek a felismeréséhez el kell érnünk egy fajta magasabb szintű érettséget. A valamikor elszakadt lélek pár keresi az egyesülés lehetőségét, de ez addig nem valósulhat meg a találkozás, amíg nem sikerül külön-külön harmóniába kerülnie önmagával a két léleknek.

Igazán szerencsés az, aki megtalálja az ikerlelkét, hiszen ketten együtt alkotnak egy egészet. Nem mindenkinek sikerül megtalálnia a másik felét.
Akik szerencsések ők, a két lélek kiegészíti egymást, akárcsak a jin és a jang. Az ikerlelkeket általában egy közös cél vezérli: beteljesíteni egy életfeladatot.
Egyedül képtelenek lennének megoldani, viszont „kettős erővel” már nem okozhat számukra problémát a cél elérése, ezért törekszenek az egyesülésre.  Az ikerlelkünk a negatív tükörképünk, aki a hiányosságainkra figyelmeztet.

Az ikerlelkünkkel való találkozás onnan ismerhető fel, hogy szinte varázsütésre megszűnik bennünk a másiknak való megfelelni vágyás. Úgy érezzük, hogy végre önmagunk lehetünk, és a társunk is önmagára talált.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 45
Heti: 239
Havi: 1 376
Össz.: 1 230 467

Látogatottság növelés
Oldal: Lélektársak-ikerlelkek
Életképek - © 2008 - 2024 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »