"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba." 1Jn4,1. 

 

 

 

Aki méltatlanul, vagyis súlyos bűn állapotában, a kegyelmi állapot s a szeretet menyegzői köntöse nélkül veszi magához a szent testet, ahhoz is éppúgy betér fizikailag az Úr, mint bárki máshoz, de lelkileg nem, mert a bűnös lelkében ott az akadály s így az áldozás a maga kegyelmi hatásait nem hozza benne létre. Ez az a méltatlan áldozás, amelyről már Szent Pál apostol mondja, hogy csak növeli a lélek kárhozatát: az ilyen ember "ítéletet eszik és iszik magába, nem különböztetvén meg az Úr testét" (I Kor. 11, 29).

  

Isten kegyelmével élni - vagy visszaélni…

 

 

Minkét életformával találkozunk a mindennapokban. Sajnos, hogy egyre  gyakrabban találkozunk olyan egyénekkel, akik a *visszaélni* életformát tartják a helyes iránynak. Az olykor kifényezett, szép külcsín alatt egyre több a romlott valóság… Az interneten tallózva bukkantam rá az alábbi írásra: 

 

„Gyakorlati szempontból a keresztény élet lényege az, hogy az ajándékba kapott kegyelmet felhasználjuk a megváltozásunkra, megjobbulásunkra, megszentelődésünkre.

Ezért a valóságos megtérés - egy idő után -  mindig konkrét, gyakorlati tettekben, életmódváltozásban nyilvánul meg.

 Képzeljük el, hogy mondjuk egy köztörvényes bűnözőt egyszer csak szabadlábra helyeznek, és a kezébe nyomnak pár millió forintot, hogy új életet kezdhessen.

Ilyen a kegyelem is. Nem csupán az újrakezdés lehetősége van benne, hanem az annak végrehajtásához szükséges természetfölötti erő is.

Ha ugyanis valakit csupán szabadlábra helyeznek, de nem adnak neki segítséget ahhoz, hogy meg tudjon gyökerezni a társadalomban, akkor valószínűleg hamarosan újra ott fog kikötni, ahonnan kiengedték.

Ám az isteni kegyelem több ennél. Benne van az a valóságos természetfeletti erő, amely nagyon is valóságos módon meg tud bennünket segíteni, hogy éljünk is a lehetőséggel, és meg tudjunk változni, új életet tudjunk kezdeni.

Ez annyira így van, hogy a Szent Szellem természetfölötti erejéből, mindentudásából táplálkozó karizmák (=ajándékok) is a kegyelemből (=jókedvböl származó ajándék) származnak, hiszen ez a kettő görögül - kharisz - lényegében ugyanaz a szó.

A kérdés csupán az, hogy egy keresztény a megtérése után hogyan él az isteni kegyelemmel - és a vele együtt ajándékba kapott erővel.

Él-e vagy visszaél-e vele?

Ez a kettő ugyanis szöges ellentétben áll egymással.

És lényegében ezen a ponton válik szét egymástól az igazi keresztény és a névleges keresztény élete.

Az igazi keresztény ugyanis az isteni lehetőségeket minden alkalommal igyekszik átfordítani konkrét változásokba. Elkezdi kialakítani a szellemi életét, rendszeresen imádkozik, böjtöl, olvassa a Bibliát, hallgatja a prédikált Igét, igyekszik minél gyakrabban közösségben lenni az Egyházzal, átrendeződnek a kapcsolatai, úgy, hogy azok segítsék őt üdvössége munkálásában, ne pedig gátolják. Ezzel együtt pedig a környezete számára is érzékelhető módon változáson megy át a gondolkodásmódja, életmódja, viselkedéskultúrája, beszéde. Vagyis ahogyan elkezdi megismerni, hogy a Biblia szerint melyek a bűnök, úgy el is kezdi elhagyni azokat.

 

Egyesek azonban Istennek a változásra adott kegyelmét arra használják fel, hogy újabb bűnöket kövessenek el, és a kegyelemre hivatkozva nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül, bűntudattól mentesen folytathassák régi életvezetésüket.

Ők a névleges keresztények, akiknek az életében és cselekedeteiben nem, vagy csak részlegesen nyilvánul meg a keresztény értékrend.

A névleges keresztények tehát elvi szinten elfogadják a legtöbb vagy éppen valamennyi bibliai igazságot, csak éppen azok nem mutatkoznak meg a sorsukban. Ha járnak is valamely keresztény gyülekezetbe, akkor sem nagyon imádkoznak, nem olvassák otthon a Bibliát, nincsenek közösségben Istennel, és ezzel együtt folyamatosan kisebb-nagyobb bűnökben élnek.

Amikor viszont a lelkiismeretük megszólal, - vagy esetleg mások kérik számon az életmódjukon a keresztény értékeket, - akkor a kegyelemre hivatkozva bagatellizálni igyekszenek a bűneiket. Azt mondják, hogy Isten úgyis megbocsát, hiszen neki az a dolga. Ahogyan tehát az orvosok betegeket gyógyítanak, a színészek színdarabokat játszanak, az autószerelők pedig autókat javítanak, úgy Isten bűnöket bocsát meg, mert – amint mondják – neki ez a dolga, mestersége.

Erre a fajta érvelésre azonban Pál apostol azt mondja, hogy visszaél Isten kegyelmével az, aki így gondolkodik.

..... „Mit is akarunk mondani tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem bőségesen kiáradjon? Isten őrizz! Akik meghaltunk a bűn számára, hogyan élhetnénk tovább benne?!” .....(Róm 6:1–2)

Más szóval a kegyelemnek a bűnös cselekedetek elhagyásában és konkrét jó cselekedetek megtételében kell megnyilvánulnia, hiszen pontosan azért adja Isten, hogy (természetfölötti) erőt merítsünk belőle a változáshoz, és elmozduljunk általa a megszentelődés irányába.”

 

/Forrás: uj exodus/

 

Oldal: Isten kegyelmével élni - vagy visszaélni
Életképek - © 2008 - 2024 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat