Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

Ne sértsd meg...

Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!

Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!..

 

 

 

 

 

 

 

 

HA RÁM TEKINTESZ...

 

Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e még?" Én megfogom kezed,
És ajkamat ajkadra téve:
Egy néma csók ékes beszéde
Elmondja mindazt, amit érezek.

Elmondja üdvöm szép történetét,
Hogy életem zavart volt és setét,
Egy céltalan, homályos álom.
Akkor te jöttél, napsugárom,
S fényes, derűlt hajnalra ébredék!

Te hoztad el jobb létem hajnalát,
A biztos révet, a fészek dalát.
Meleg mosollyal, játszi kedvvel
Te száritottad könnyemet fel,
S most csak gyönyörtől permetez le rád!

 

II.

Idővel fonnyad sok, sok szerelem,
A magamét virágzásban lelem,
S úgy érzem én: egy örök élet
Sem volna hosszú, hogyha véled
Lehetnék mindig és te én velem!

Nem rémit az, ami megírva áll
Rejtett jövőnkben. Mert ha nincs halál,
Ha mindig új föltámadás van:
El nem fogyó szerelmi vágyban
Lelkünk csillagról csillagokra száll.

S ha elenyészünk végkép odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szivem szivedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!

 

TÍZ ÉV

Tíz hosszu év! Nekem mint rövid álom
Hajnal felé, úgy lebegett tova.
Szerelmemet nem érte hervadás, sőt
Nagyobbra nőtt, mint fejlő rózsa-fa.

Nem tudva semmit gyászos fonnyadásról,
Bimbó fakad minden galyán, bogán,
S bokrába rejtve most is ott dalolgat
A boldogság, e ritka csalogány.

Sok bánat ért, de mindent elviseltem,
Melletted élve, téged fogva át,
Mint a madár, mely párjához simúlva
Könnyebben tűri erdők viharát.

Bántott az ember és megmart a végzet,
De nem tudott megölni a csapás,
Mert csókjaidtól elvesztette mérgét,
Mint bűvös írtól kígyó-harapás.

Csalódtam sokszor másokban, magamban,
De benned mindazt megtaláltam én,
Amit merész és ragyogó szinekkel
Fest nemesebb vágy és magas remény.

Akkor leltem rád, amikor barátság,
Hit, életkedv, mind sorban hagytak el!
Hajótört voltam, aki partra lépve
Váratlanúl mesés kincsekre lel.

S most, gazdagságom édes tudatában,
Nyugodtan nézek a jövőbe már.
Van egy oáz, mely mondhatatlanúl szép,
Kietlen síkság környékezze bár.

Ha lelkem csügged és elszállni vágyik
E földről, hol nem szívesen marad:
Szerelmed az, mely vissza-vissza térit,
Mint a tavasz a vándor-madarat.

 

 

EGY MEZEI VIRÁGHOZ

 

 

S ha jő az ősz: elhalsz szelíden,
Mint gyermek-ajkon a mosoly.
Szép hervadásod végsohajja
Illat gyanánt a légbe foly.

Ó kis virág! Taníts meg engem,
Hozzád hasonló mint legyek?
Hogy míg nyaram tart: könnyü kedvvel
Derűt, borút egyként vegyek...

S ha itt az ősz, és mindenemtől,
Amit szerettem, válni kell:
Hogy akkor, mint te, oly nyugodtan,
Oly szent-szelíden múljak el!

 

 

 

Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borúl,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt föl kora reggel, -
És éjjel, mint a csalogány,
Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és
Apró virágit szedjük...
S mindazt, mi gőg és hiuság,
Szivünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,
Az vendég lesz minálunk.
Enyhítni szomját, üdítő
Forrás-vizet kinálunk.

Járunk-kelünk a földön át
Mint két eltévedt gyermek,
Míg értünk küldött angyalok
Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk
A kedves angyalokkal,
Egy földön kezdett, végtelen,
Örökbe játszó csókkal!

 

 

Szívem lázongott...


Szívem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szaggatta, törte,
És tépte önmagát.

Eszméim, mint nyögő sirályok
Bolyongtak szerteszét,
És fergetegről, tört hajóról
Jajongtak bús regét.

Már hittem: ennek vége sem lesz,
Örökké tart a vész,
S számomra nincs más, csak vihar-zaj,
Csak éj és szenvedés.

Ó tenger, tenger, lázas tenger,
Dühöd hogy elpihent!
Tükörré váltál s a kacér ég
Arcát fürkészi bent.

Sajkát lebegtet mély vizednek
Sötét hullámzata,
S fodros habod libegve táncol,
Mint lánykák víg hada.

A tenger csöndes. Halk morajjal
Suttogja el neved,
S ringatja, mint egy szép szivárványt,
Mosolygó képedet.

  

kek_viragom.jpg

 

Oly szép, mikor ......

Oly szép, mikor bús, hosszú éjszakára
A láthatárt új hajnal fogja át.
Pirul az ég s az ébredő, setét föld
Boldog sejtésben sírja harmatát.


Mikor rám néztél, mélyen elpirultál,
Míg szép fejed szelíden meghajolt.
Ó kedvesem! E bűbájos pirosság
Kezdődő üdvöm hajnalpírja volt!


Ha gondolok rá, nedvesűl az arcom.
Halk permetegként hull a könny oda.
Ne félj! E könny itt hajnalodni kezdő
Boldogságomnak csendes harmata





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 71
Heti: 510
Havi: 1 169
Össz.: 1 095 528

Látogatottság növelés
Oldal: Ábrányi Emil -versei
Életképek - © 2008 - 2018 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »