Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

 

A tövismadár legendája

 

A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye...
Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára... Legalábbis a monda szerint.

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg.

Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon.

De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.

/Colleen McCullough: Tövismadarak  (The Thorn Birds)/

 

 

1153428899.gif

 

Hogyan lett az éjszaka?

( Brazíliai indián monda )

 

Nagyon régen nem volt éjszaka, csak nappal. Az éjszaka a vizek mélyén aludt. Állatok sem voltak, minden dolgok beszéltek.

Mesélik hogy a Nagy Kígyó lánya egy embert fogadott férjéül. Egy nap az ember, akinek volt három hűséges szolgája, így szólt hozzájuk:

- Sétáljatok egyet, és ijesszetek rá a feleségemre!

A szolgák elmentek a férfi pedig hívta a feleségét.

Az asszony ezt mondta:

- Ó uram! Már mennyi ideje várom, hogy eljöjjön az éjszaka! Miért nem jön el soha?

A férfi így felelt:

- Nincs éjszaka. Nincs az egész időben más, mint nappal.

- Az éjszaka az apámé - mondta a fiatalasszony. - Küldj érte valakit a Nagy Kígyóhoz.

Az ifjú férj hívta a szolgáit. A fiatalasszony megparancsolta nekik hogy keressenek az apja házában egy kókuszdiót, abba van bezárva az éjszaka.

A szolgák azonnal útnak eredtek. Megérkeztek a Nagy Kígyó házába, és azt mondták:

- A lányod küldött, hogy keressünk egy kókuszdiót, amelybe az éjszaka van bezárva. Add nekünk a diót.

A Nagy Kígyó átadta a kókuszdiót, és így szólt:

- Itt van az éjszaka, vigyétek magatokkal. De vigyázzatok, nehogy kinyíljon a dió, mert ha kinyílik, minden elvész.

A szolgák meghajoltak a Nagy Kígyó előtt, fogták a diót, és útnak indultak. Jó erősen fogták a diót, melynek belsejéből zajt hallottak, valami ilyesmit, hogy: "cirip, cirip, cirip... csí, csí...", a tücskök hangja volt, meg az éjszaka éneklő madárkáké.

Hosszú utat megtettek már, és még mindig hallották a hangot. Az egyik szolga így szólt a többihez:

- Mi lehet ez a zaj, amit a dió belsejéből hallunk? Nézzük meg, mi az!

A másik azt felelte:

- Butaság lenne. A vesztünket okozná. Gyerünk, menjünk tovább.

És eveztek tovább, hiszen csónakkal mentek. De a zajt továbbra is hallották. Nem tudták türtőztetni kíváncsiságukat, és tüzet gyújtottak, megolvasztották a gyantát, amely lezárta a diót, és a dió kinyílt. Akkor az éjszaka kiszökött és a sötétség elborította a világot.

- Elvesztünk! És a Nagy Kígyó leánya megtudja, hogy felnyitottuk a diót, és engedtük kiszökni az éjszakát!

Abban a pillanatban minden erdőbéli dolog állattá változott. Minden folyóbéli dolog kacsává és hallá változott. Így aztán a halászból és csónakjából keletkezett a kacsa: a halász fejéből lett a kacsa feje és a csőre, csónakjából a test, evezőiből a lábai.

 

A Nagy Kígyó leánya azt mondta a férjének:

- A te szolgáid engedték, hogy elszökjön az éjszaka.

Később, amikor meglátta a hajnalcsillagot, hozzátette:

- De feltűnik a nappal, elválasztom egymástól a nappalokat és az éjszakákat.

Fogott egy fonalat, felgombolyította, és ezt mondta:

- Te leszel a kuhubin (egy fajta kakas). Minden reggel énekelni fogsz, amikor előbújnak a Nap első sugarai.

Aztán másik szálat gombolyított fel, meghintette hamuval, és így szólt:

- Te leszel a nambu (fogolymadár). Te az éjszakai órákban fogsz énekelni, reggelig.

Azóta minden madár éjszaka a maga órájában énekel, reggel pedig, a nap kezdetekor valamennyien együtt dalolnak.

Amikor a szolgák visszaérkeztek, a férfi így szólt hozzájuk:

- Nem voltatok hűségesek! Felnyitottátok a kókuszdiót, és engedtétek elszökni az éjszakát. Minden dolog odaveszett, ti is!

Abban a pillanatban a szolgák majmokká változtak. Úgy tartják, hogy azért fekete a szájuk és azért vannak fekete csíkok a karjukon, mert rájuk folyt a gyanta, amikor felnyitották a kókuszdiót.

 

1153428899.gif 

 

Hogyan született a szarvas?

(Kecsua legenda)

 

Egy házban lakott két testvér, mindkettő a feleségével és a fiaival. Az egyik gazdag volt, a másik szegény. Azon a napon, amikor a gazdag testvér sok-sok vendéggel egyik fiának hajnyírását ünnepelte, megjelent a szegény testvér. Meglátta őt valaki a vendégek közül, és ezt kérdezte a gazdagtól:

- Nem a testvéred? Miért nem engeded be?

- Ez egy szolga.

Meghallotta ezt a szegény testvér, elszomorodott, hogy ennyire lenézi a fivére. Elhatározta, elmegy, ahogy szokott, elindult csikast keresni. Ez volt családja egyetlen tápláléka.

A kopár fennsíkon, szikla fölött állt meg pihenni, szerencsétlen sorsán bánkódott. Egyszer csak meghallotta, hogy a szikla szól hozzá. Vigasztalja, és megjelöl egy utat, amely elvezeti majd valami nagy barlanghoz, azt szólítsa meg. A szikla útmutatásait követve a szegény ember el is jutott a barlanghoz. Ott találkozott egy tiszteletre méltó öregemberrel. Az öreg egy követ adott neki, és azt mondta, forduljon vissza, de soha meg ne váljon a kőtől.

Sietve ment a szegényember, de a komor éjszaka miatt nem tudta folytatni útját. Barlangban keresett menedéket éjszakára, hátán a kővel. Az éhségtől és a bánattól nem tudott elaludni. Nehéz sorsára panaszkodott megint, amikor félálomban meghallotta, hogy a szikla, a fennsík és a pampa beszélgetnek egymással.

Azt kérdezte a fennsík a sziklától, miért sír ez az ember.

- A szegény azért sír, mert gazdag fivére megalázza.

A pampa ezt kérdezte:

- Miért panaszkodik ez a boldogtalan?

- Gazdag fivére miatt, akitől akár éhen is veszhetne - felelte a szikla.

- Hisz adok én neki kását, fehér kukoricából.

- Én meg - mondta a barlang - lila kukoricából valót.

- Én pedig - mondta a szikla - sárga kukoricából valót.

Felriadt a szegényember, és három fazekat látott maga előtt, felfalta, amit talált bennük, ügyelve, hogy mindegyikben maradjon kicsi a családjának. És mély álomba merült.

Virradatkor folytatni akarta útját, de nem bírta felemelni a batyut, olyan nehéz volt. Amikor kibontotta nem kis meglepetésére azt látta, hogy a sárga kukoricából készült kása arannyá, a fehér kukoricából készült ezüstté, a lila színűből készült pedig rézzé változott.

A kincs egy részét elásta, és boldogan indult haza. Otthon beszámolt családjának arról, ami az úton megesett vele.

A gazdag testvér mihelyt megtudta, hogy fivére meggazdagodott, lopással vádolta.

Ártatlansága bizonyítására a szegény ember elbeszélte mindazt, ami vele történt. A gazdag ember kapzsisággal a szívében hallgatta, és még azon az éjjelen útnak indult. A barlangnál megkapta az öregembertől a követ, és elaludt. Szarvakat adott neki a szikla, szőrrel borította a pampa, a fennsík pedig farkakat adott neki. Mire felébredt, teljesen átváltozott.

Hazaért. A felesége nem ismerte meg, és ráuszította a kutyákat. Ettől kezdve szarvassá változva menekül a pampákon és a fennsíkokon át.

 

   1153428899.gif

 

A Maros és az Olt legendája

 

 

Rengeteg nagy sziklahegy emelkedik Balánbánya fölött: Tarkő a neve.
Arról a szépséges szép tündérasszonyról nevezik Tarkőnek, aki ennek előtte több ezer esztendővel itt lakott aranypalotában. Volt mindene, amit szeme-szája kívánt; volt két nevendék leánya: Maros és Olt, mind a kettő szép, mint a ragyogó nap, s Tarkő tündér mégis szomorú volt mindig. Naphosszat üldögélt a palota ablakában, mely keletre nézett, szeméből folyt a könny, s a szívéből sűrű sóhajtás szállott a magas egekbe. Sok nagy szomorúságot okozott anyai szívének a két leányzó, akik folyton perlekedek. Maros, az idősebb, csendesebb természet volt, de bántotta erősen, hogy a könnyen lobbanó, tüzes Olt mindenben első akart lenni. De volt ennél nagyobb szomorúsága is az ő szívének. Még gügyögő gyermekek voltak a leányai, mikor a tündérek királya számkivetette az ő férjurát, aki hatalmas nagyúr volt a tündérek között, s egyszer feltámadott a király ellen is.
-Az legyen a büntetésed, mondotta a tündérek királya, hogy soha többé ne lásd a feleségedet. A tenger legyen a te birodalmad, a feleségedé a szárazföld. Eredj, s vissza ne kerülj ide többet!
A számkivetett tündér, Tarkő ura, a Fekete-tenger mellett húzódott meg, onnét sóhajtozott vissza szép felesége és gyermekei után. Hiába kért, hiába várt kegyelmet, nem kapott soha.
-Anyám, édesanyám kérdezte egyszer Maros, miért vagy mindég olyan szomorú?
Mondotta Tarkő:
-Két nagy bánat nehezedik az én szívemre. Az egyiket ti okozzátok, mert mindég vetélkedtek. A másik nagy bánatot a mi királyunk okozza, aki számkivetette a ti apátokat. Ezért vagyok talpig gyászban, viselem is a gyászt halálom napjáig. Ha egyetértenétek, eljuthatnátok hozzá. Folyóvízzé változtatnálak, s összetett erővel áttörhetnétek sziklákon-, hegyeken, vad rengetegeken.
-Akarjátok, hogy folyóvízzé változtassalak?
-Akarjuk, akarjuk! Mondták lelkes szóval a leányok.
De míg Tarkő a másik szobába ment a varázsvesszőért, a két leány összeveszett azon, hogy kinek a neve alatt utazzanak. Tarkő nem hallotta a perlekedést, s megölelvén, megcsókolván a lányokat, mindkettőt meglegyintette az aranyvesszejével. Abban a pillanatban csörgedező patakká váltak, s elindultak ketten kétfelé.
-Ó, jaj nekem, hát nem együtt mentek? Jajgatott Tarkő. ; Jertek vissza, jertek!
De már nem hallották jajszavát. Olt tüzesen tört előre, Maros is szaladott, de már valamivel csendesebben, de más irányba. S amint tovább-továbbhaladtak, nőttek, növekedtek. Olt szilajul vágott a hegyeknek, sodorta a fákat, köveket, sziklákon tört keresztül. Ám alig ért a verestoronyi szorosig, kimerült, alig-alig folydogált, meg-megállapodott, s nagy nehezen lépett egyet-egyet elébb.
Búsan sóhajtozott magában:
-Ó, miért nem hallgattam édesanyám szavára! Itt kell elpusztulnom egyedül, elhagyottan, senki sem könyörül rajtam."
Ám egyszerre zúgást, morajlást hall, s ím látja, hogy hömpölyög felé lassan, méltóságosan egy rengeteg nagy folyó. És hallja Maros hangját:
-Jere, jere! Tarts velünk! Engem magába fogadott a Duna, ő elvisz édesapámhoz, elvisz téged is.
-Ó, vigyél el engem is esdekelt, Olt, hadd látom meg édesapámat!
Abban a pillanatban a vén Duna hátára kapta Oltot, ki bezzeg most szeretettel ölelte, csókolta testvérét, Marost. Így látták meg édesapjukat, ki ott állott a Fekete-tenger partján, azon a helyen, ahol a Duna beléje szakad.

A lányok máig hordják Tarkő üzenetét a Fekete-tengerhez.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 71
Heti: 543
Havi: 1 202
Össz.: 1 095 561

Látogatottság növelés
Oldal: Legendák, mondák
Életképek - © 2008 - 2018 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »