Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

 

 

 

 

“Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.” (Teréz anya)

 

 

 

 

 

  sirhalom.jpg

 

  

 

,,Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem sem időt, sem távolságot.

 

Ha gondolsz valakire, azonnal ott vagy, ha történik vele valami, azonnal érzed, s ha mélyen szeretsz valakit, kilépsz az időből, s az örökkévalóságot éled tovább: látod, hogy a bimbóban ott a virág, a virágban a hervadás, s elhervadt virágban az új élet csírája.

 

Akik szeretik egymást, azoknak nem lehetnek titkaik, mert látják egymást nemcsak ma, holnap és holnapután, de ezer inkarnáció múlva is látják, és tévedhetetlenül fölismerik egymást. Bármilyen jelmez és maszk mögött is: ő az! Ismerem!

 

A szeretetben nincs felejtés.

 

 Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy.

 

Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

 

 

 

Amikor Jézus olyasmit mond, hogy minden elmúlik, kivéve az Én szavaim, valószínűleg erről beszél: a szeretet nem halandó. Akár élünk, akár halunk, jön velünk; akik szeretik, ismerik is egymást, ott legbelül ismerik, mert egyek - s ezen nem fog ki sem az idő, sem a halál.
A szeretetben minden most van.
Minden együtt és minden egyszerre van: nincs múlt és jövő ideje." 

 

  

 

ezustok57.gif

 

 

          Müller Péter - Boldog lelkek tánca  

Hol van igazi szeretet? 

 

 - Jártam az országot, gyüjtöttem a tapasztalatokat. Mit élnek meg a kisgyermekek, az anyák, nagymamák, a szerelmesek s az elvált házasok? Mit gondolnak a különféle vallások hívei, s az ateisták?
Nem elméletekre voltam kíváncsi, hanem amit valóban élünk.
Mi jut eszedbe a legelső pillanatban, ha kimondod: szeretet?
Hol élted meg igazán?
Mikor villant föld benned: ez az?!
Magamat is kérdeztem szüntelenül.
És hát ott vannak az emlékeim. Ha a babakoromat is számítom (mert ott kezdődik a szeretet), közel hetven év.
Megkérdeztem például magamat, hol láttam életem során a legtöbb valódi, mély és forró szeretetet.
A válaszon magam is meglepődtem.
A temetőben.
Igen.
A ravatalozóban. És a sírnál.
Utólag döbbenünk rá, hogy szeretünk.
Ott, a vesztés pillanatában szeretünk igazán, amikor szembesülünk azzal, hogy "nincs".
Jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, morgások, veszekedések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültünk egymás mellett, bosszúsan, üresen - visszanézve, a hiány fojtogató érzésével hirtelen villámfényben látod a múltadat, s azt kiáltod:

-         Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset veszítek el minden percben s órában! Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!

-         Bár visszatérhetne, akárcsak egyetlen percre! Másképp szólnék hozzá, másképp látnám, másképp ölelném!...És elmondanám neki, hogy... Mit is?...

 Amit nem lehet elmondani.
Látod, ilyen "cikis" mondatokat írok - mert igazak.
Hogy mit jelent szeretni valakit, akkor tudjuk meg, ha elveszítjük.
Amikor van, észre sem vesszük, mert "természetes".
Mi történik ilyenkor velünk?
Miért látunk hirtelen másképp?
Először is most, amikor már késő, meg tudjuk végre valósítani az igazi szeretet titkát: nem a hibáit látjuk valakinek. Hanem azt, ahol szeretetre méltó.
"Bárcsak veszekednénk! - gondoljuk.
Bárcsak éjfélkor jönne a kocsmából, és még durva is lehetne és hangos és rendetlen - csak éljen!
Csak legyen itt mellettem!
Akárhogy: Minden elviselhetetlen hibájával, zűrjével, őrületével, rosszkedvével. Amitől valaha a plafonon voltam, s úgy éreztem: én ezt nem bírom tovább! - most észre sem venném.
Csak legyen itt!
Még azt is elnézném...igen...még azt is, hogy hébe-hóba megcsal.
Csak legyen újra itt.
Csak éljen, és maradjon velem".

Amikor az ember a szív szemével néz, így lát: messze-messze túllát a másik hibáin és gyengeségein, s mindent nemcsak megbocsát - nem is veszi észre! Ha valakit szeretünk, ilyenkor jövünk rá - utólag, sajnos -, hogy mennyi jó volt benne.
A szeretet mindent elmos, felold, átfesti hirtelen a másik képét, és retusálja is.
Ahhoz azonban, hogy ehhez a látáshoz eljussunk, nem elég a jó szándék, a szimpátia, a megértés - mindez kevés.
Katarzis kell hozzá.
Sajnos.
Az kell, hogy egész lényünk megrendüljön. Hogy összeomoljon a lelkünkben minden előítélet, megszokás, önzés, minden elválasztó fal – minden, ami nem szeretet.
Ehhez a nagy fölébredéshez alapjaiban kell megrázkódnunk, összeomlás kell, széttépettség. Sajnos, ez legtöbbször a halál, mert ezek a falak roppant kemények és vastagok, s csak az elviselhetetlen fájdalom roppantja szét.

Ott, amikor a ravatalnál zokogunk, jövünk rá, hogy szeretünk.
A színdarab végén, amikor már nem lehet elölről kezdeni s újraírni és játszani az egészet.

Csak most, a mese végén értem meg, hogy miről szólt ez az egész!
Hogy ki volt az ember, akivel éltem!
Most, hogy eljátszotta a szerepét, és végleg kiment a színről, utánanézek, és ahogy eltűnik, hirtelen megértem őt.
Utólag látom, hogy mennyire nem ismertem. Nem tudtam, mit jelent nekem.
Alakja hirtelen nőni kezd a szememben.
És megszépül.
Megnemesedik.
És a lassan emlékké váló alakja szívszorítóan közel kerül.
Nem is az a lényeg, hogyan hal meg valaki, hanem hogy a visszahozhatatlan múltba - vagyis életünk valóságába ilyenkor hirtelen belelátunk. Utólag szeretünk igazán.
De más is történik a nagy csapás pillanatában.
Lelkünk meghasad, s többé-kevésbé láthatóvá válunk.
És nemcsak másképp látjuk a múltat, hanem túllátunk a síron, és a halálon, egy más szemmel, egy érzékeny és látó tekintettel megpillantjuk, hogy miről is kellett volna szólnia az egész életünknek.

Ilyenkor kezdünk igazán szeretni.

Későn!

          

 

A szeretetről

Tulajdonképpen hol terem a szeretet? - kérdeztem egyszer egy anyát.
- Magról vetik - nevetett rám.

- És honnan szerzik hozzá a magot?
- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában és minden ölelésben.
- Öntözni nem kell?
- Dehogynem. Jó szóval.
- Nem könnyel?
- Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretet palánta hajtásait.
- Hát palántázni kell a szeretetet?
- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha a szeretet nem terem, kihűl a föld.
- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt, semmit sem ér?
- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkozom.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretsz és szeretnek, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem. Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes!

Kun Zsuzsa

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 86
Tegnapi: 71
Heti: 559
Havi: 1 218
Össz.: 1 095 577

Látogatottság növelés
Oldal: Hol van igazi szeretet?
Életképek - © 2008 - 2018 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »