Életképek

Baranyi Ferenc -Őrangyal

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra,
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra,
Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem,
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet.

Ha az életedet veszed újra fontolóra
És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla,
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet,
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet.

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz,
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda,
Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda,
Mert én vagyok az Őrangyalod.

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból
És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól,
Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól,
Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól.

Ha elveszted a hited és nem tudod, merre szaladj,
Jussak eszedbe újra és ismét felém haladj.
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz.

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess,
A végső pillanatban fogom meg a kezed
És az egész világot odaajándékozom neked,
Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz,
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak,
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak.

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog,
Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.

Az ébrenlét a bátorság

Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.
Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!

Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,
büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.

Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.
Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.

Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,
aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!

Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.

Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.

EGYSZER MAJD MINDEN ÖSSZEKÖT

Ölelésünkben összeér:

talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:

talán a fény, talán a köd.

Mi hát – mi egybetart – lánc?

Talán szeretsz. Tán csak kivánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.

S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:

a szív, a fény – a vér, a köd.

(1959)

EINMAL WIRD ALLES UNS VERBINDEN

In der Umarmung trifft sich gut:

vielleicht das Herz, vielleicht das Blut.

Uns schliesst zusammen in der Nacht:

der Dunst – vielleicht des Lichtes Macht.

Welch ein Band hält dich doch bei mir?

Ists Liebe? Oder nur Begier?

Egal. Bei mir bist du allein.

Bald wirst du auch die meine sein.

Einmal vereint uns alles gut:

das Herz, das Licht – der Dunst, das Blut.

FOGADOM

Kíméletlenségemmel becsüllek én –

olykor gyilkol a simogatás.

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,

mert „igazságos bántást” nem ismer az őszinteség,

fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,

mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.

Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,

midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,

nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások

alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.

Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,

hogy minden lélek-hájasító ernyedésből felhessentselek,

s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából

kemény életre trombitáljalak.

Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,

fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,

mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,

fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,

mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők

egykedvűsége képes,

és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,

hogy veled végre magammá lehessek,

és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

(1968)

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat