Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

 

            "Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul!”

 

   szemem.jpg

 

" A múlt nem fontos egyesek szerint... De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz!
/Losvig Sara/
"

 

 

 116.gif 

 

"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat...
Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad,
mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet..."

                                 116.gif

  

 

Zsolo - azokhoz akik értenek...



Mondd, hány könnycsepp fér el egy bezárt szemhéj alatt?
S hány néma sikoly a szívemben?
Tudod, hogy társtalan élünk a szenvedésben?

Csillagok vonulnak felettünk,
és némán haladnak át rajtunk és időben...
S a zene csak lepkeszárny a mában.

Mondd, hogy tüntessem, hogy rejtsem el lényem,
s mindent ami vagyok?
És miért nem engedik, hogy így tegyek?

Ne kelj segítségemre kérlek.
Nincs rosszabb annál, ha meg akarnak menteni,
mert mindig más jön el, mint akit várunk
és másképp ér hozzánk, mint kellene...

És te? Te másik?
Te mért vagy gyönge szólni(?),
hiszen úgy várlak...

Hol vagytok hősök és vitézek?
Mért haltatok ki? És én mért e korban születtem?
És mért születtem?
Még, hogy én akartam, csak elfeledtem...
Milyen szánalmas hipotézis!

Hogy nem tud összekapcsolódni
a te és az én szenvedésem eggyé,
hogy értsük egymást?

Nem volna szabad szólni.
Csak hang nélkül élni.
És el kéne aludni.
Már csak elaludni.



Sirály

Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.
De jön talán a villamos,
mely téged végre visszahoz.

Hát állok itt, hát várlak itt.
Nyitja, becsukja szárnyait
a tél, a nyár. Borul. Ragyog.
Fű voltam, mostan sár vagyok.

Sár voltam, mostan zúzmara.
Nem jössz haza? Nem jössz haza?
Hallod, rám szólnak: Kire vár?
már ezer éve itten áll!

Mert alkonyul. Isten veled.
Én is megyek. Hová megyek?
Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.

Esik, esik. Megyek. Megyek.
Mondják, akkor is így esett.
A június-végi eget
megszállták az őszi fellegek.

A kis csapat. A gyászmenet.
A néma, néma döbbenet.
Barátok. Árva asszonyok.
A nyári égen ősz zokog.

És zokog és zörög nevem
a koszorún: Jelen! Jelen!
Nem láthattam holt arcodat
kifosztották a gyászomat.

Most már tudom, miért megyek,
most már tudom, hová megyek,
most már tudom, hol is megyek
örökkön koporsód megett.

De ez a nincs! ez a hiány!
e vonító farkas-magány!
ez a négy fal, ez a fedél!
szívemre tekereg a szél.

Szívem körül süvöltenek
a nem vagy! és a nélküled!
vánkos fölött és takaró
alatt befú-temet a hó.

Így fekszem, fekszem egyedül. Ágyam
szélén az isten ül.
Csak néz, mert nincs rám szava már.
Vak szemgödör. Halott sirály.

Mintha ott... akkor... két gyerek
De csak a kín, a nem lehet!
A soha-sehol-nem-lelek-
terád-már! kínja sistereg.

Hamuban járó reggelek.
Élek. Vagyok. Hát felelek.
Halál után, halál előtt
Be végtelen a délelőtt.

Be végtelen két pillanat
között a lét. A sivatag.
Úgy múlik el, itten marad
ez a szélütött téli nap.

És mondjuk: tél, nyár, évszakok.
Azóta kitavaszodott:
füstölgő rétek, zöld romok
fölött egy holt sirály zokog.

Hát miféle szerzet vagyok,
hogy fölkelek, élek, vagyok,
ágyat vetek, ajtót nyitok:
nem értem, miért ordítok?

Miért mit üzentem onnan én
s velem a szószártyár remény:
Szál cérnán, két hegycsúcs között,
úgy is, úgy is visszajövök!

Hát visszajöttem. Hát megint
ablak és párna és kilincs...
S a nap s a hold reflektora
én nem megyek haza soha.

A temető. A temető.
Be hallgatag most a fenyő.
Be harsog a rózsabokor!
s a két napig élő csokor!

Mert mind elföldelték veled...
Micsoda poggyászt vitt kezed!
Hogy bírtad el? hogy bírtad el?
Jaj, istenem, hogy bírjam el?

Ha az a perc! Csak azt ha még!
Már este van... Lámpád se ég...
Csenddé alvadnak a neszek...
Én állok kint... Én csengetek.

Csengő sikolt. Aztán az a
Másik, a lélek sikolya...
Aztán a száj, a szó, az a
"Haza jöttél?" "Haza... Haza!"

Halj meg, de karjaim között!
hallgassam én is rögök
deszkán didergő dobszavát
megértem én már a halált!

Nem értek én már semmi mást,
nem hallok én már semmi mást,
csak azt a némán suhogást,
azt a szárnytalan szárnycsapást.

Csak azt tudom, hogy visszaszáll
egy szárnya vesztett holt sirály.
Lebeg, lebeg, aztán leszáll.
Szívem vak tengerére száll.

(Zelk Zoltán)


 

Nikolaus Lenau: Pillantás a folyóba

 

Ha boldogságod elhagyott
és vissza sose tér már,
nézz a folyóba, nézd, ahogy
lenn hömpölyög a mély ár.

Nézd, nézd csak omló habjait,
s már gyászát nem is érzed,
bárhogy szeretted azt, amit
a szívedről letéptek.

Nézz mereven a mélybe hát,
míg megered a könnyed,
úgy nézd útját, e fátylon át,
az elfutó özönnek.

A szív sebét a feledés
majd behegeszti lágyan;
s tovasuhan a kínod és
a lelked is az árban.

 

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 103
Tegnapi: 97
Heti: 400
Havi: 1 654
Össz.: 1 077 924

Látogatottság növelés
Oldal: Búcsúzom
Életképek - © 2008 - 2018 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »