A HEGYEK FOHÁSZA
Vándor, ki átkelsz énrajtam, tekints reám!
Én vagyok az, kinek köveiből házadat építed,
szobraidat faragod.
Én vagyok az út vándorlépteid alatt.
Napsütötte lankáimon megpihenve
hegy-völgyeim látványa nyugtat,
bérceimre hágván feltárul a szemhatár.
Szikláimon sólyomfiak bontogatják szárnyukat.
Meredélyeim virágcsodákat oltalmaznak.
Rengetegeim vadak tanyája.
Szurdokaim titkait előtted felfedem,
ellenségeidtől ormaimon védelmet találsz.
Hozzám menekülsz, ha a viharban barlangjaim oltalmára vágyol.
Mélységeim kincseket rejtenek, szenem fűti kohóidat,
érceimből fémeket olvaszthatsz.
Én vagyok, aki a csillagok közelébe hívlak derült nyáréjszakákon,
eltűnődve messze tekinteni szirtjeimről.
Vándor, ki átkelsz énrajtam, ne félj!
Megóvlak, ha méltó vagy reá!