Életképek

Elveszett becsületükön legtöbben azt siratják, hogy olyan olcsón adták. /Kner Izidor/

 A becsületesség a tiszta lelkiismeret önmagunk és az embertársaink előtt. Annak az egyértelmű tudása, hogy mi a helyes a szerepünkben, a magatartásban, a kapcsolatokban. Becsületességgel nincs mesterkéltség, vagy képmutatás, ami esetleg zavarodottságot, bizalmatlanságot teremthet másokban.
Becsületesnek lenni nagy bátorságot igényel.
Mindannyiunknak az egyik legnemesebb tulajdonsága az a képességünk, hogy azt mondjuk: “Sajnálom, hibáztam, neked volt igazad.”
Valójában nem az a lényeg, hogy igazunk legyen, hogy a vitát megnyerjük, hogy az elképzeléseinket elfogadják. Sokkal lényegesebb, hogy képesek vagyunk felismerni a hibáinkat, felelősséget vállalunk értük, megtanuljuk belőlük a leckét és érettebben megyünk tovább.

A becsületesség empátiát igényel. Azt a képességet amellyel más helyzetébe is beletudjuk képzelni magunkat, hogy akinek tartozunk esetleg családja gyereke van, hogy a karácsony közeledtével nem juthat ajándékhoz, mert az a számla esetlegesesen mások életét befolyásolhatjuk negatívan, akkor ha vállalt kötelezettségeinknek nem teszünk eleget. Vállalkozás is nagy felelősség, de becsületesen vállalkozni az önmaga a tisztesség. /.... /

Mi a becsület?

/ történet/

Tűnődtem gyakran, hogy mi rejlik mögötte? Szeretet, összefogás, jóakarat, segítő szándék? Egy nép becsülete? Önbecsülése? Valami csodálatos fluidumot csak együtt, közösen érez az ember. Lehet egyedül is becsületesnek lenni?

Jártam esztelenül a világot, és nem jöttem rá. Aztán volt idő, amikor nem is érdekelt. Csak most rágódok rajta, hogy ismét előkerült, napfényre dobta a torzsalkodás, az indulat. Mi is van a szó mögött?

Életem során többször is elhatároztam, hogy majd megkérdezem egyszer a nagyapát, mert ő mindent tudott, mindenre felelt. Aztán egy váratlan napon meghalt. Csak másnap értem haza, hogy búcsút vegyek tőle, a "legigazabb embertől, akit valaha ismertem".

Mindig enyhe borzadállyal léptem az úgynevezett tiszta szobába. Ősidők óta ott terítették ki a halottakat. Birsalmaillatú szoba. A nagymama rojtos kendőivel. Ahol lakodalmakat tartottak és halottakat sirattak el.

Apám egyedül ült a gyertyafényben a nagyapa ravatalánál a tiszta szobában. Mellé ültem szótlanul. Imádkoznom kellett volna, de nem tudtam. A Miatyánk szövege se jutott eszembe. A nagy Semmiben lebegtem testetlenül, könnyedén, akárha pára lennék. Honnan is jöttem haza a végső búcsúra? Valahol Oslo körül jártam, fjordokban gyönyörködve, most meg itt ülök egy poros bácskai falusi ház tiszta szobájában nagyapa ravatala mellett. Két gyertya ég a fejénél. És az asztalon a Bibliája. Amit utolsó pillanatig forgatott, olvasgatott.

Vajon mit olvashatott? János jelenéseit? Mózes könyvét, Choreb hegyéről valamit vagy József eladásáról? Lukács evangéliumát? Mindegy, ilyenkor már teljesen mindegy. Égtek a gyertyák, azt hiszem apám sírt. Ritkán láttam sírni az életben, erős ember volt, de ez megrendítette. Némán mozgott a válla. Eltakarta az arcát, mintha szégyellné. Megrázó élmény volt számomra. Apám sírt. Akit a legerősebb embernek ismertem az életben. Sírt.

"Búcsúzz el tőle, téged nagyon szeretett" - mondta később.

"Valamit mindig szerettem volna megkérdezni tőle" - mondtam akkor könnyes szemmel. "Elkéstem".

"Az ember sohasem késik el semmiről!" - szólt bölcsen. S megkérdezte: "Mi volt az? Mit akartál tudni?"

"Hogy mondaná el nékem, mi is a becsület" - szóltam csendesen a koporsója mellett. "Most már honnan tudom meg? Ki mondja meg nékem?"

Apám ekkor a nagy csendben rám nézett, és azt mondta elcsukló könnyes hangon: "Én. . . Mert ő nekem mindent megmondott az életben. Ezt is. . . "

Ekkor felállt, megfogta a kezem és odavezetett a koporsó mellé.

"Azt akarod tudni, mi a becsület? Egyszer gyermekkoromban én is megkérdeztem tőle, kint a határban, a nagy akácfa alatt.

Azt mondta, hogy

- ezt csak önmagától kérdezheti meg az ember. Aki szembe tud nézni önmagával. "

"Istenem - kapaszkodom most a múltba. - Én eddig elfelejtettem ezt megkérdezni!. . . "

A lelkiismeretről…

Valaki egyszer azt a feladatot kapta, fesse meg saját rossz lelkiismeretét. Egy vágtató lovat festett, amelyet azonban darazsak, és méhek raja kísért. A kép alá ezt írta: Frustra curris, azaz " Futásod hiábavaló."
Senki nem tud elfutni saját lelkiismerete elől. A felébredt lelkiismeret elaltatása pedig a következő esethez hasonló:

Egy férfi éjszaka arra ébredt, hogy hangosan ugat a kutyája az ablak alatt, az udvaron. Mivel a kutya-betörőket észlelve csak nem hallgatott el, mérgében fogta a puskáját, és lelőtte a kutyát,hogy végre nyugta legyen.
Reggel aztán arra ébredt, hogy a betörők kifosztották.

... Csak kétféle ember van:
Az Igazak, akik valamiért bűnösnek tartják magukat. és a bűnösök, akik igaznak tartják magukat.
/Blase Pascal/

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat