A tiszta menny alatt
A tiszta menny alatt, hol fürge fecske száll át,
a reggel, mely virít, mint égi rózsafa,
hinti a csillogó lombokra illatárját,
ahol a fák hegyén sok fészek bontja szárnyát,
és zengi torkaik szerelmes, telt szava
a reggelt, mely virít, mint égi rózsafa,
a tiszta menny alatt, hol fürge fecske száll át.
Csöpögve csöppre csöpp, száz csermely habja szánt
a csiszolt köveken aranyló hangjegyekkel,
könnyelmű csókjaik becézik egyaránt
a kardvirágot és liljomot, timiánt,
és hallgatja az őz, kit fölkeltett a reggel,
hogy csiszolt köveken aranyló hangjegyekkel,
csöpögve csöppre csöpp, száz csermely habja szánt.
Hol ösvény kanyarog a bűvös messzeségbe,
és zengő szél nevet hűs bokrok oldalán,
lágy pára kéklik és eloszlik, száll az égre,
kar karban, hajnali, még nedves fényben égve,
lassan ballagnak át férfi meg a lány,
hol zengő szél nevet hűs bokrok oldalán
és ösvény kanyarog a bűvös messzeségbe.
Szemükre gyönyörök fátylai hullanak,
úgy érzik, mintha még a kurta perc se szállna,
oly szépséggel ragyog a föld, az ég, a nap,
hogy örökös legyen e kéjes pillanat
s a varázsban, melyet bűvölt egy álom álma,
úgy érzik, mintha még a kurta perc se szállna,
szemükre gyönyörök fátylai hullanak.
A tiszta menny alatt, hol fürge fecske száll át,
a reggel majd virít, mint égi rózsafa,
de ők a föld alatt nem érzik illatárját,
nem hallják majd, amint száz fészek bontja szárnyát
és zengi majd szivük és torkuk telt szava
a reggelt, mely virít, mint égi rózsafa,
a tiszta menny alatt, hol fürge fecske száll át.
/Vas István fordítása/