Életképek

Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

 

 

"Én használni és nem ragyogni akarok."

 (Petőfi Sándor)

 116.gif 

 Kövesd mindig az egyenes utat
Mit tiszta, romlatlan szíved mutat,
S ha rózsák közt vezetnek el,
A rózsákhoz ne menj közel.
Ne menj közel, ha csábítanak is,
Könnyen megsebezhet egy rózsatövis.
Egy vércsepp fehér ruhádra hull
S ott marad kimoshatatlanul.

 


Vándor… honnan jöttél és merre tartasz?

Hosszú utad során rengeteg szép virággal találkozhatsz. A virágok koronája a rózsa. Szebbnél szebbek, ezer színben pompáznak, hívnak, csalogatnak, hivalkodnak, elkápráztatnak. Kihívóak, gőgösek, kérkedők  és kényeskedők. Illegve, billegve kínálják értékeiket, mint árusok a portékáikat egy kirakatban. Az illatuk kábító, mely megszédít és fogva tart. A büszke rózsák könnyen elcsábítják az óvatlan vándort., aki nem is gondol arra,  hogy a rózsa illata, a színpompás külső csupán múló mámorral ajándékozza meg. Ez a mámor, a kábulat hamar véget ér. A kirakatba tett rózsák gyorsan hervadnak. Az andalító és mámoros álom véget ér.
Elveszítik a bódító illatukat, megkopik a fényes külsőjük és egy kósza kis fuvallat is elegendő ahhoz, hogy lehulljon a szirmuk. Marad a száraz kóró, a csonk, mellyel nem ejthetnek már rabul egyetlen vándort sem.

Eltűnik, ködként foszlik szét az andalító és megtévesztő bódulat, amiért minden mást könnyen eltékozolt az ember. Az ébredés pedig sokszor nem más, mint a keserű kijózanodás.
A rózsák tövisei olykor mélyen megsebzik a vándort, aki csak ébren érzi a tövisek marta sebek égő fájdalmát. A tövisek marta sebek az idő multával begyógyulnak ugyan, de a hegek nem múlnak el. Örök nyomot hagynak. A rózsák pompás kavalkádja, kérkedése, hangos viháncolása,  elfeledteti a szerényen meghúzódó virágok varázsát. Ugyan kit érdekelnek, amikor a virágok királynője nyújtja a mámort….

A kis virágok, nem kiabálnak, nem kínálnak bódító illatmámort. Ők nem kívánkoznak egyetlen kirakatba sem. Egyszerűen, de a csillogóan tiszta fénnyel pompáznak az egyenes utak mentén. Igazi kincsüket féltve őrzik szirom szívük mélyébe rejtve. Óvják és táplálják, akár a kagyló az igaz gyöngyét.

Nem villognak, nem hivalkodnak csak a maguk módján, szerényen varázsolnak  színpompát még a legszürkébb hétköznapokba is. A szerény virágok nem  viselnek töviseket.  Nem sebeznek meg senkit sem. A rózsák árnyékából fordítják arcukat az éltető fény felé. Sokszor észrevétlenül és eltaposva, de mégis hittel és reménnyel telve várják a vándort, aki a hivalkodó rózsák között észreveszi őket is.  Az ő illatukat szívja mélyen magába és őszintén, szeretettel nyújtja feléjük a kezét.  

Minden kis virág tudja, hogy egyszer megérkezik az ő vándora. Egy vándor, aki tudja és érzi, hogy egy kis virág inkább némán és mosolyogva hal meg, mintsem a vándornak kelljen akár csak egyetlen egyszer is a tövisek marta sebek fájdalmára ébrednie.  

Vándor… Te, aki fárasztó, göröngyös és nagyon hosszú utat jártál be…melyik útra lépsz?

Melyik virágot szakítod le? /nk/

  aldas.jpg

Jó út, vagy rossz út? Melyiket válasszam?

 

Az élet szép, de néha nem könnyű megtalálni azt az utat, amin végig haladva könnyebbé, jobbá tudjuk tenni.
Melyik utat válasszam?
Nehéz eldönteni, mert valójában mindig akkor jön rá az ember, hogy mégsem ez, vagy az volt a helyes, amikor megbotlik, vagy elesik.
Hosszú évek, rögös, kanyargós utak, egyenes sima utak, de bármelyikre lépünk mindíg egyfajta cél felé tartunk. Van aki könnyen eléri, de nagyon sokan vannak, akiknek nehéz utat kell bejárni és még akkor sem biztos, hogy azt a célt találják meg, amiért valójában útnak indultak.

Melyik úton induljak?
Ha lehet választanom, akkor én az egyenes, de nem a simának látszó utat, hanem a sokkal nehezebb, rögös, dimbes-dombos és néha meredek utat választom.
Miért?
Ha az ember akadályokkal tűzdelt úton haladva mássza meg a hegyeket, akkor hozzászokik a buktatókhoz is. Tudja, hogy vigyázni kell. A lába elé néz, nehogy elessen. Nem tér le mellékösvényekre. Minden percben arra gondol, hogy hoppá, ez egy buktató, amit ki kell kerülni, meg kell mászni az akadályt, át kell jutni rajta. Lassan halad, de biztosan.
A sima út, a könnyűnek, kellemesnek látszó út sokkal nagyobb veszélyt rejthet. A simának tűnő úton elfelejtünk a buktatókra figyelni. Megszokjuk, hogy nincsenek akadályok, nincsenek dombok és hegyek, tehát az ember spontán halad. Nem tud és nem is akar felkészülni a veszélyre. Valójában pedig pontosan ettől válik veszélyessé. Ilyen egyenesnek, simának tűnő úton lehet a legnagyobbat esni.
Csak egy pici kavics... és már gondot okoz.
A simának tűnő út alatt láthatatlan csapda lehet, amit csak akkor veszünk észre, amikor már mélyen belezuhantunk. Jöhet a szánom-bánom, miért erre és miért nem inkább arra....
Nem várt, nem látható akadály volt. Sokkal nagyobb sérülést kaphat az ember egy sötét, mély verembe zuhanva, mint esetleg csak egy hantban megbotolva térdre esve. /nk/

                                            116.gif

Arany Tóth Katalin – Maradok oszthatatlan

 

Tévhitbe bújtattam magam,
s Te jóváhagytad
balgaságom bűneit.
Egyetlen szánalmas
intelem-áramlat sem
özönlött át véremen,
mely leszűrte volna
vérereimbe rakodott
láp-mocsarak szennyeit.
Átkos ártatlanságom
siratom, s hazudom,
hogy minden szépségben
csak igaz rejlik;
de érzem: itt már régóta
más igazság sejlik.

Vermedben vergődöm
- még mindig nem odaát -
e mocsokká szennyezett
szent Földön tengődöm.
Irigység, hatalom
bódító mámorában,
csalók, hazugok,
gyilkosok fertő-otthonában.
Köztük nem lelem hazám.

Az igazak oly kevesen már.
Elsodor lassan mindenkit az ár…
Mondd, meddig visz
e rút közöny?
Falakba ütközöm.
Rebbenő reményem
színtelenné temettem
- gyermekként még
a dús rét
szarkaláb-csokrába öleltem.

Megvető sóhaj
simítja indulataimon
a döbbenet ráncait.
Adni, szeretni jöttem én,
s koncként húzzák szét
alázatom csonkjait!
Így járom, szolgaként bicegve,
- olykor lábaid elé esve -
alvadt vérrel jelölt utam
szűkülő csapásait.
Tántoríthatatlanul.

Ne segíts!
Bár buknék el
halálban hörögve,
hazug árulóknak
az életért nyájasan
könyörögve…
De nem!
Nem ez hitelem.
Adni, szeretni jöttem!
- s megbocsátani.

Átokkal vagyok én kövezve
- a halállal övezve.
Arcomon fáj már a mosoly
- önmagammal vértezve
vezeklem a világ bűneit.
Szétszaggat
az elém tartott tükör;
fojtogat, majd lassan megöl.

De dögként is kúszom,
elevenen!
S bár még halmozok
hibára újabb hibát,
sodródva a sötét poklon
át - látom mennyed
hívogató kapuját.
Maradok oszthatatlan,
s toborzom szavak,
tettek igazát.

Verhet Sorsom átkokkal,
zúzhatja konok életem.
Sem vakító fényesség
álnok csapdája,
sem bomlasztó hazugság
tömlöcének rácsa
nem bír el velem!

Sem eléd,
sem mögéd állva,
el nem veszítem
stigmaként hordozott
Hitem!

2006.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 46
Heti: 219
Havi: 1 520
Össz.: 1 086 494

Látogatottság növelés
Oldal: Az élet útjai
Életképek - © 2008 - 2018 - krisztina.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »