Életképek

 Lomb és gyökér

"Külső körülményeid csakis akkor rendeződnek, ha előbb magaddal kerülsz harmóniába.
Ha önmagad kezét megtalálod, ha önmagaddal végre egyetértesz, olyan biztonságba kerülsz, amelyet soha semmiféle külső védelem nem tud biztosítani.
Ha sorsod nehéz: könnyűnek fogod érezni.
Ha küzdened kell, győzelmed biztosítva van,
mert legnagyobb harcodat, önmagaddal vívott háborúdat már sikerrel megvívtad.
A lelkiismereted az ÉN hangja."

"Húzzatok egy bátor merőlegest, a vízszintesen kígyózó történelemmenetére!

Ne előre nézzetek, mert ott nem vár benneteket semmi jó-hanem fölfelé! Lelketek centrumából, szívetek gyökeréből s igaz emberségetek szavára hallgatva húzzatok egy merőlegest fölfelé, a végtelen és időtlen szellemi világba, ahonnan jöttetek, s ahol igazi hazátok van!
...Senki sem köteles a létrontásban részt venni!
Senki sem köteles az őrületbe beleőrülni, s a betegségbe belebetegedni!

Ébredjetek föl az aktuális hazugságok és korhülyítések álmából és merjétek kimondani legalább önmagatoknak: NEM IGAZ!

...Mondjátok ki akkor is, ha kevesen lesztek, vagy egyedül maradtok, ha a legtudósabb és legműveltebb farizeusok is ellenetek szegülnek s titeket tartanak majd naivnak, gonosznak, vagy ostobának!

...Jaj annak az embernek, aki beleveszik a mulandó idő síkjába, s csak előre és hátra lát, holott belül és felül van az igazi mérce és útirány!
...Éppen ezért lesz sötéta jövendője, mert elveszett az iránytűje, amelyet úgy nevezhetünk, hogy"isteni" vagy "örök emberi"- a kettő ugyanaz!
Vízszintesen,lélektelenül,szellemtelenül és értéktelenül minden létmegoldási kísérlet kudarcba fullad.

...ÉLJETEK A VILÁGBAN!ISMERJÉTEK MEG!TAPASZTALJÁTOK MEG!Éljétek meg a vízszintes gondolkodás minden tragikumát, s főleg azt,hogy ti magatok mit tévedtetek,s mennyire vagytok vétkesek az élet elrontásában!
De onnan kezdve,hogy ezt fölismertétek: ne azonosuljatok többé vele!Legyetek átmenők.
Éljétek át a benső szabadság s az igazi hovatartozás élményét,mert csak ez tehet benneteket boldoggá!..."

Mi hoz össze bennünket?

"Végül is mi hoz össze bennünket?
Mi hoz össze egy párkapcsolatot?
Szexualitás?Lelki vonzalom? Pénz? Menekülés? a magánytól való félelem? Érdek? Józan megfontolás? Ábránd?
Őrület?...
Nem lehet megmondani.
Sok oka lehet - de van, amikor egy sem.
Néha kitapintható, hogy semmi sem hozza össze az embereket - csakis a Sorsuk.
Valami kis csalit rátűz ugyan a horogra - mondjuk, megkívánják egymást,néha egy érzelmi lángocska is föllobban -, de gyakran még az sem nagyon.
Láttam olyan párkapcsolatot, amelyet csak is az eljövendő gyerek hozott össze.
Semmi más.
ettől az apától és ettől az anyától akart megszületni!
És slussz!
A szülők persze ezt nem tudták. Nem éltek sokáig együtt. megjött a baba,s ők gond nélkül elváltak. Vagy ellehetetlenült a kapcsoltuk. A földizűrzavarból maradt egy gyerek.
Nem ritka, hogy meghal az apa.Ennyit adott hozzá egy eljövendő földisorshoz: saját lelki-genetikai múltját, mely egy másik emberkében folytatódik tovább. a gyereket már egy másik apa neveli fel. Ha nem kívülről és felszínesen, hanem látó, szellemi szemekkel vizsgálunk egy ilyen kapcsolatot, azt tapasztaljuk, hogy a szülő- és a nevelő apa megosztották egymás között a sorsfeladatot. az egyik a génjeit adta, a másik a lényét. az ilyesmiből gyakran nagyszerű ügyek is kerekedhetnek.sok ember múltjában ragyogva él a nevelőszülő emléke. ez lehet az anyjának egyik szeretője, egy mostohaapa, de néha egy nagypapa, vagy nyájas nagymama is.
Főleg nagymamákra emlékszünk mint tiszta szeretetforrásokra: a rohanó,keservesen küszködő robotoló mamák mögött ők tartják elénk egy nyugodtabb világ bölcs anyaképét

Néha vannak a múltunkban olyasvalakik, akik sokkal mélyebb nyomott hangnak bennünk, mint a saját "édes" szüleink.
sorsunk rejtélyes utakon szövődik. Az óriási rendező pályaudvarnak,melyet Életnek nevezünk, mi csak az e világi vágányait ismerjük, aztse mind - de arról már fogalmunk sincs, honnan érkeznek a vonatok,milyen távoli, számunkra nem létező világokból.
De azt tudnunk kell, hogy nincs " magántörténetünk".
Engem ez a kérdés elsősorban mint drámaírót érdekelt. Mert amikor egy történetet megírok, értenem kell a lelki szövevényeket, fel kell ismernem a kapcsolatokat működtető lelki és társadalmi erőket, ismernem kell a hálózat rendszerét, a rejtett összefüggéseket - tudnom kell egy-egy találkozás okát.
Egy drámaíró úgy működik, mint a sorsokat szövő görög istenek. a párkák. Megálmodja az emberi életek színes szőttesét, egyszerre pszichológus, kerítő, pap és ítélet végrehajtó.

Sőt néha, "Isten" is.
Ismernie kell a Karma Urainak titkait.
Amikor egy-egy színpadi hősöm, Seress Rezső például, vagy Lugosi Béla beleszeret a társába, tudnom, kell, hogy miért szeret bele. ostoba kérdés, elismerem, de nekem mégis tudnom kell, különben képtelen vagyok megszőni életük meséjét. és Seress miért éppen Helénkével és Lilian miért szereti éppen őket. és mi az oka, hogy mégis tönkremegy a kapcsolatuk, olyannyira, hogy mindkét hősöm öngyilkos lesz. Seress kiugrik az ablakon, Lugosi Béla " csak" egy szívinfarktust produkál,és belehal abba, hogy rosszul élt és rosszul szeretett.
.....
Mi működteti a sorsunkat?
Miért éppen ő lett a párom? És miért éppen ez a fiú lett a gyerekem?
Miért öröm ez néha, és máskor szüntelen gyötrelem?
Miért tart egy kapcsolat pár hónapig, és néha egy hosszú életen át? Milyen elvek és erők alapján működik a Nagy Rendező?
Megkérdeztem sok ezüst-és aranylakodalmas házaspárt, mi az ilyen tartós kapcsolatnak a titka?
Egyikük sem tudta.
Közhelyeket mondtak.
"Szeret!"mondta legutoljára egy hetvenéves asszony. Egy iskolába jártak valamikor a férjével. Egy padban ültek. Olyan csúnya volt szegény, hogyha ez az egyetlen fiú nem veszi el, lehet, soha férfit nem talált volna magának. azért lett boldog ez a riasztóan csúnya nő, mert százmillió közül, pont azzal az eggyel sikerült " egy padba", akinek ő kellett. "Ha másik osztályba jár, ma is egyedül! - gondoltam. - No, de kirendezte őket össze, egy osztályba, egy padba?". A nőnek fogalma sem volt, milyen mázlija van.
Hogy milyen kegyelemben él.
Úgyvélte, hogy ami történt, az "természetes". Jár neki. És hogy a férje"megfogta vele az isten lábát". Nem tudta magáról, hogy nagyon csúnya.Mindig szerető szemek tükrébe nézett: szépnek látta magát. Ráadásulsohasem volt szüksége arra, hogy szexepiljét kipróbálja, s így nem is szembesült a kudarcokkal.
/én egy percig sem bírnék vele élni. De ez más kérdés. Nem a külseje,hanem a természete miatt. Nem is értem azt a férfit, aki bír! És itt atitok kulcs: más szemmel nézi- mert szereti./
mégaz is a fülembe maradt, amikor hosszan tar házasságuk titkáról faggattam, nem azt mondta, hogy "Mert szeretem", hanem azt, hogy"Szeret". Mármint, hogy a férje szereti őt! Ez a titok, szerinte. ez az egyoldalú szeretet. Ezért vannak együtt. Ebből az önkéntelen válaszból éreztem: főnyereménynek tartja magát.
Lehet, hogy igaza van.
Csak azt nem tudom, hogy miért.
Miféle sors, karma vagy kegyelem miatt maradt ki ez a nő abból a kollektív botrányból, amit manapság párkapcsolatnak nevezünk.
Nem tudom.
Sok mindent kitalálhatok persze.
Elemezhetem a sorsukat lélektanilag, szexuálisan és vallásos szemmel is. Megvizsgálhatom mindkét ember gyermekkorát, természetét,személyiségét,- soha nem jutok el a megfejtésig.
Megnéztem a horoszkópjukat.
Dermesztő ellentéteket találtam.
Mondta is az asszony, hogy gyakran veszekednek.
Csak utána kibékülnek. Mások meg elválnak.

"A szél fúj, ahová akar, hallod a zúgását -de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindenki, aki lélektől született."

A találkozás ész fölötti titok.
minél mélyebben merülsz alélekben, annál határtalanabb világba, a felszínen nem látható rejtett összefüggésekbe, csodákba látsz.
Csak rád mosolyog valaki - s lehet,hogy vele álmodsz az éjjel, és el se felejted talán, soha, mert ez a futó mosoly olyan mélységből bukkant föl, amit éberen nem ismersz.

Két szem összevillantásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében."

"Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
S ha nem képes erre - bármilyen fájdalmas is -, tudd, hogy az elsősorban az ő tragédiája.
A nem szeretésnél sivárabb, szegényebb és sötétebb állapot nincs.
Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsátja őket - és szívének középpontjával szereti.
És ez a középpont a lényeg, mert ez a legerősebb, s csakis ezzel, és ezen keresztül tudsz bárkibe is behatolni. ...
Persze ennek az az ára, hogy lelkileg te is meztelen légy.
Csak az fogad be bennünket, akit mi is befogadunk.
S hol is kezdődhetne máshol egy ember megnyitása, mint ott, hogy mi magunk megnyílunk előtte.
Kígyó-énünk előítéleteit, gátlásait, de főleg önvédelmi trükkjeit le kell vetnünk magunkról.
Ez a legnehezebb, mert bizonyos értelemben védtelenné válunk.
Nem mondom, hogy ez veszélytelen - párbajban nem lőni, hanem letenni a fegyvert -, de minden szeretet kockázattal jár.
Sokan megriadnak e kockázattól, s az első gyanús jelre, bántásra, sértésre, kihárításra vagy önzésre visszamenekülnek pisztolycsövük mögé, pedig ha csak egy kicsit is várnának megtapasztalnák, hogy bár a másik szeretetét nem sikerült megszerezniük, de ők maguk jóval erősebbek lettek az éntelenség pillanataiban."

Varázskő:  FÁJ

" Fáj!
- Tessék tanácsot adni! - mondja egy asszony - Három éve vesztettem el a férjemet.... és...és...és - nem tudja folytatni. sírva fakad. Zokog. Alig-alig érthetően mondja.
- És nem tudom elengedni!... Mit tegyek?! .... Képtelen vagyok ... és fáj..fáj...!
Úgy sír, és úgy mondja ki a szót, mint akinek fizikai fájdalma van.
Arcát elöntik a könnyek. Nem zavarja, hogy mások is látják. a fájdalomerősebb, mint a gátlás, elárad benne a magára hagyott szeretet.... és sír.
- Mit tegyek? Hogyan lehet egy embert elengedni?
Ha síró embert látunk, vigasztalni kezdjük.
ezt már a kisbabánkkal elkezdjük, aki éppen tanulja, hogy embernek lenni azt jelenti, hogy fáj: már a születése pillanatában bömböl, s utána is többet sír, mint később, egy életen át.
Fáj neki, nemcsak a teste, néha bizony a lelke is.
És ekkor jön a vigasztalás.
A jó akaratú vigasztalás.
A vigasztalások többsége: hazugság.
Sok bölcseleti és ál ezoterikus könyv, és gyakran a hamis vallásos tanítások is megpróbálják elkenni azt a tényt, hogy a fájdalom az emberi élet alapélménye !
Méghozzá termékeny alapélménye.
Nemcsak megszületni, de valakit megszülni is fáj.
És anyának lenni örökös aggodalom, riadt figyelem, szorongás és félelem, egy állandó "Jaj, mi lesz vele?!" - érzés amit megszüntetni nem lehet.
Nagy boldogság - de nagy féltés is egyben
Csak annak nem fáj semmi , aki nem szeret.
a közönynek nincsenek idegvégződései.
semmi közöm a másikhoz- és akkor nem is fáj.
De ha megszeretem, , a lelkem érzékennyé válik, s az egész lényem mintha megtelne vérrel, érzékeny, eleven hússal és összeérő, meztelenidegekkel.
Ameddig nem szeretek valakit, csak magamnak fájok.
De ha megszeretem, ő is fáj nekem, és a hiánya még jobban fáj.
Ha szeretek valakit, mindent kettősen, sőt néha százszorosan érzek, mert az ő fájdalma még jobban fáj nekem, mint az enyém.
Hamvas Béla azt mondja, hogy a félelem és a szenvedés az éberség jele bennünk. Jelzi a nagy hiányt, hogy valamit elvesztettünk- jelzi a rosszálmot, én tudatunk és testi létünk valóságosnak hitt álmát, amibe nem szabad belealudnunk, s amiből a fájdalom lépten-nyomon felriaszt bennünket.
A fájdalomból többet tanulunk, mint a pillanatnyi örömökből. Mert fölébreszt, és arra figyelmeztet, hogy homokból nem lehet örökkévaló várat építeni.
Gondold csak el. idejön a kisbaba, és bőg. És mi azt hazudjuk neki,hogy: Ne bőgj! Nem olyan rossz hely ez a földi élet, te nem tudod még,mert pici vagy és butácska! Ezt próbáljuk valahogy elhitetni vele,miközben mi magunk is sokszor sírnánk, mert a szenvedés végigkíséri az egész életünket.
És a vége,
Bizony, itt minden mulandó, semmi sem örök.
Nagy a bölcsek sohasem azt tanították, hogy menekülj a fájdalomtól, és kerüld a szenvedéseket.
Hanem azt, hogy éld át bátran, ha már benne vagy - mert életed termékeny talaja mindkét tapasztalás -, a lényeg nem az élményelfojtása vagy legyőzése, hanem megváltása.
Ha valami jól fáj - gazdagabbá tesz.
Fájdalmas megrendülés nélkül nincs felébredés.
Ebből születik minden bölcsesség, jóság, harmónia.
Az igazi szeretet is.
Nem láttad még, hogy a lelki fájdalom megszépíti, megnemesíti az arcunkat?
Azt mondtam az asszonynak:
- elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha valódi a szereteted, ez egy jósírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj? nem is szeretjük... És most figyelj jól, mert én másképp gondolom,mint a legtöbb spirituális könyv, vagy tanító...
Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egészéletében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van,hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab:hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, ha nem akkor is, ha nem találjuk meg!....
Ezt az élményt mindenki ismeri, bárcsak kevesekben tudatosul... a kisbabád sír, s te azt hiszed, a   hasa csikar, de lehet, hogy egészen más fáj neki!
Lehet, hogy ott kellett hagynia a lélektársát a szellemvilágban, aki most hiányozni fog neki, egy hosszú inkarnáción át!... Lehet, hogy ezért sír, nem a hasa miatt!...
Te csak azt látod, mint kismama, hogy valaki megérkezett hozzád. De hogy honnan jött, és kit hagyott ott, azt nem tudod...Lehet, hogy odaát a társa is szomorú... Nem tudják egymást elengedni...
Ne hidd, hogy csak mi vagyunk szomorúak, ha a halállal elvesztünk valakit! a szellemvilág lakói is nehezen válnak meg attól ,aki a földre születik. ahhoz a kicsinek nagyon bele kell feledkeznie a földi életébe, és el kell majd távolodni a szellemitől, hogy ez a hiány ne égesse szüntelenül a lelkét....

Jönnek majd persze itt új barátok,társak, kalandok,szerelmek, találkozások, és a hiányérzet, de főleg az elszakadás fájdalma mélyen-mélyen a tudata alá merül....
Beleszokik ebbe a világba...
De jól figyelj: nem elfelejti társát, mert az lehetetlen,hanem hagyja elmerülni lelkének mélyvalóságába. Engedi elsüllyedni magában azt az alapvető élményét, hogy ők csak ketten együtt lehetne kegyek.
Lassan-lassan beleszokik az itteni létbe.
Hozzáedződik. Ez lesz a "valósága". És megtanul, ha kell, egyedül élni,vagy olyanokkal, akikkel talán nincs ilyen lélek közeli viszonya.

A fájdalom mindig akkor jelentkezik, amikor az élmény még friss, vagyis az elszakadás pillanatában.
Ilyen a halál.
De ilyen lehet a születés is, egy inkarnáció kezdete, amikor a létbe zuhanunk, s társunkat vagy társainkat fent hagyjuk.
Fájdalommal azonban nem lehet élni.
A hiánnyal igen - de a fájdalommal nem.
Ezért tapasztaljuk azt a gondoskodást, hogy az idő gyógyít.
Nem szünteti meg a fájdalmat, csak gyógyítja.
Ez azt jelenti, hogy az idő az elvesztés véres drámáját lassan-lassan élhetővé teszi - vagyis elsüllyeszti benned.
Már nem rettegsz, ha egyedül vagy, már nem sajog a lelked, már nem is gondolsz rá annyiszor, mert a hiány lelkednek egy olyan rétegébe merült, amit éppen most nem élsz. az ember végtelenül gazdag lelki tartományának mindig egy egészen kis részt éli meg.
Rendszerint csak az egyik felszíni rétegét. a többiről nem is tud. Figyelmedet a a fájdalomról átterelted az éppen most zajló időbe. Amiről pedig nem tudsz, ami nincs figyelmed előterében, olyan mintha nem is lenne.
De azért van!... Arról beszéltem, talán emlékszel rá, hogy egy asszony ötvenöt év után is elsírta magát, amikor meggyilkolt párjáról beszélt.
Kérdezték, s ő kinyitotta múltjának kútját, és hirtelen felbuggyant belőle a hiányérzet. Nem is gondolt rá. Élte vidáman az életét,rengeteg szerelme volt, tán férje és gyerekei is - csak most, amikor lenézett, ahogy a tenger fenekére néz le az ember, váratlanul meglátta,hogy ott van! Még mindig ott van - nem oszlott el.
Él.
Ott van, benne!
És úgy sírt, mint régen, fél évszázaddal ezelőtt.
A fájdalom olyan élmény bennünk, mely nem vált még emlékké.
Az emlékben pedig benne van minden, mint a szellem a lezárt palackban:benne van az összes elmúlt élmény, szó, hangulat, illat, öröm, kép,vonzalom, érintés - benne van a fájdalom is.
Csak nem fáj.
Ahhoz, hogy fájjon, fel kell idézni.
Ide kell hoznia, a jelenbe.

Az idő úgy "gyógyít", hogy emlékké párolja a fájdalmadat. Gazdagító,erőt adó s néha szép emlékké. Amíg nem idézed meg, mint a múltszellemét, nem érzel semmit.
Csak ha fölhozod a mélyből, s kiszabadítod a palackból , érezd majd úgy, hogy fáj - újra fáj megint.
S jó, hogy így van, isteni bölcsesség ez - mert így lesz minden, amit valaha átéltél: a tiéd.
Semmi sem vész el. Semmilyen tapasztalás.
Ebből a végtelen emléktárból táplálkozik az életünk s a művészet.
És lehet, hogy fura, amit mondok: de így működik a vallásos élmény is.
A valódira gondolok.

Ha találkoztál már igazán vallásos emberrel - ilyen nagyon kevés van!-, annak fáj, hogy nem lehet együtt az Istennel. annak az isten élmény nem azt jelenti, "sugárzik rám felülről a szerető Jó Isten napja, s ezért én most kellemes melegben járok, s jó nekem itt", hanem hiányzik neki az együttlét! Jézus egy szót sem szólt, amikor az emberek elhagyták, elárulták, eladták, megtagadták, megkínozták, összeverték. Jelét sem adta a fájdalomnak.
Nem az érzelmek szemével nézte az életét.
Egyetlen egyszer szakadt ki belőle egy kétségbeesett, hatalmas kiáltás:
- Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!
Ez fájt neki.
A korbács, a kereszt tűrhetőbb volt.

Az egyetlen, és talán legemberibb pillanat az életében, amikor elviselhetetlen kínjában felüvölt.
A miatyánk tele van ezzel a rejtett fájdalommal. Hogy "Szeretnék végre Veled lenni, de nem tudok, mert lehúz a gyengeségem, a gonoszságom, a hűtlenségem és a konok önakaratom, de hiányzol, és gyere, és segíts,hogy ez a fájdalmam megszűnjön! Hiányzol, Atyám, Te, és az Országod,hiányzik itt a földön is!"

Ezt az imádságot csak az tudja őszintén elmondani, aki a kozmikus elszakadásnak a fájdalmát átéli.

"Nem tudok Nélküled élni!" - erről szól az istenszerelem nagy imája.
Ez a sóvárgás, ez a honvágy szülte a nagy hagyományokat és vallásokat - ez az elhagyottság-érzés az alapja minden gondolkodásnak, filozófiának és művészetnek.

Az elengedés nem az jelenti, hogy az ember szíve kihűl.
Nem azt, hogy elfelejtelek, örökre.
Nem közönyt jelent.
Hanem, hogy hagylak szabadon repülni, szállj a magad útján!

Abban a biztos reményben, hogy visszatalálunk egymáshoz.

Akármekkora a világ - százmilliárd fényév -, a Végtelen kisebb, mint egy búzaszem, és én nem tudok nem benned élni.
És te sem tudsz kilépni belőlem, soha.
De amíg nem a valóságos világban élünk... amíg a mulandóságban vándorolunk: hiányzol.
És fáj.

Valami ilyesmit mondtam az asszonynak.
És még azt is, hogy van termékeny és terméketlen fájdalom.
A terméketlen fájdalom az, amikor az önzésem vérzik.
Elvették, aki az enyém!
Az enyém! Az én tulajdonom, adják vissza!
A termékeny fájdalom más.
Abban nem őt siratod.
Nem is magadat.
Abban mindkettőtök mulandóságát, embervoltunk tragikumát siratod.
Üzend meg eltávozott párodnak.

"Olyasmit akartunk, látod, kedvesem, ami itt a futóhomokban nem lehetséges!
A Mulandóság országában rövid a – veled - és hosszú a – nélküled -
Itt, látod, minden ideig-óráig tart. A barátság: egy kézfogás, Szemek ismerős összevillanása. És a szerelem: néhány ölelés.
Találkozás- és máris búcsúzás. az - együtt- itt egy suhanó repülés a szakadék fölött.
Jövünk-megyünk.
Ez nem a mi országunk, kedvesem - ezért fáj most nekünk.
Tudom, hogy neked is fáj, hiszen szeretsz.
Jelzi, hogy ebben az ingatag én-világban nem lehet megmaradni. Sem neked, aki elmentél már, s valahol félúton, a két világ között visszavágyódsz hozzám - sem nekem, aki itt maradtam, és csak sejtelek valahol az ismeretlenben, s jövök majd utánad - ha lehet.
Addig külön leszünk.
Mint a kincskeresők az erdőben - te erre mész, én arra.
Külön .... és mégis együtt.
Minden mulandó. Minden valóságnak hitt tudatállapot csak álom, és eloszlok, kivéve egyet: ez a szeretet.

Amíg ezt nem tudjuk átélni, addig a fájdalmunk, ha csillapodik is, sőt el is múlik, a hiányérzet megmarad.

Már nem nagyon fáj. Lehet, hogy egyáltalán nem is fáj - csak hiányzik belőlem valaki.

Az élettanban ezt úgy hívják: fantomfájdalom.
Arra emlékeztet, hogy nem vagyok teljes.

Tudjuk, hogy ezzel a hiánnyal nagyon szépen együtt lehet élni.
Nem is gondolunk rá.
De hirtelen ez bukkan föl, ha sok-sok inkarnáció múlva találkozol egy idegennel, s azt gondolod: "Ismerlek!"..

De honnan? ... Nem tudom...
Csak azt, hogy TE VAGY AZ.
Megszólal benned a Hiány. Mert az arcok változnak, az én-szerepek változnak, a jellemek,testek,mesék, sorsok és életek változnak - de megmarad a szeretet.

Ám ez átsüt minden testen, jelmezen, maszkon, változáson, időn, téren és a mulandó, földi égi színjátékon."
 

Nem szerethet Téged mindenki

"Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet Téged mindenki.
Lehetsz Te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.
Meg kell értened: Te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel.
De mindig lehetsz a legjobb szilva.
Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt.
Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz Te szilva vagy...."

Benső mosoly / részlet /

Lao-ce azt mondja, hogy minden keréknek van egy legközepe, amelyik nem forog!
A kínai hagyomány nagy műve a Csung Jung, a "Változatlan Közép" azt írja, hogy a jin és jang nagy játékának kellős közepén van valami, ami ebben a játékban nem vesz részt - azaz töltés nélküli, "üres". Ez az a pont, amelyen keresztül az "Ég akarata" megnyilvánul. Minden belőle s tőle ered: de maga a cselekvésben nem vesz részt.
Ennek a láthatatlan tengelynek az átélésén alapszik a Taj Csi.
Bármerre táncolsz, forogsz, lendülsz vagy pörögsz: a lényeg az, hogy ezt a középponti tengelyt örökké őrizd magadban, s akkor a harcban legyőzhetetlenné válsz!
Hasonló beavatási titkot őriz a dervistánc.
A muszlim ezotéria ezt a középpontot "isteni állomásnak" nevezi, ahol "feloldódnak az ellentétek és az ellentmondások". Azt mondja, hogy minden eksztázis és "megváltozott tudatállapot" csak akkor értékes, ha megőrzi magában ezt a rendíthetetlen gyémánt-tengelyt! Különben nem más, mint álomfalás, szédület, veszélyes önkívület! A lélek éppúgy szét tudja pörgetni magát, mint a test: egyensúly nélkül bármely világban csak tántorog, mint a részeg. ...
A sokjelentésű görög kifejezésnek, az Arany Középútnak is ez a valódi értelme.
Az ősi zsidó hagyományban az Életfa semleges, középső tengelyét a Szentség Útjának nevezik.
A keresztény misztika pedig Jézus keresztjének középső, vertikális ágát Világtengelynek hívja.
Sokat tűnődtem azon is, mit keres a semleges neutron az ellentétes erőktől feszülő és pörgésbe lendített atom szerkezetének szívében?
De a legnagyobb rejtélyt Jézusnak az a kijelentése adta, amelyet a tanítványainak mondott a Hegyi Beszédben:
"Boldogok azok, akiknek a szívük tiszta, mert meglátják az Istent."
Döbbenetes mondat ez, hiszen Istent meglátni az egész Bibliában csakis Mózesnek sikerült, neki is úgy, hogy senki az arcára nem nézhetett, sőt még a hegytől is - ahol ez a csoda történt - az Úr távol tartotta a népet.
Jézus pedig azt állítja, hogy ez az élmény bárki számára elérhető, akinek szíve tiszta. ...
A szív mindennek és mindenkinek a leglényege.
Az élet mozgató Középpontja!
A centrum.
Az életközpont.
Innen ered, ez mozgat, s ide tér vissza minden.
Ha azt mondom, hogy valaminek a "szíve", azt jelenti, hogy a magja, a közepe, a lényege: minden, ami lesz, ebből lesz, s amíg van, innen meríti erejét. ...
Amit rabbi Léb titkos cédulájára leírt, nem valami új fölfedezés.
Nagyon régi.
"Isten középen lakik!"
Nem fönt, a látható tejútrendszerekben és a láthatatlan szférákon túl; nem lent, a tudatalatti mélyén - hanem lényünk legközepén.
"Az Atya bennem és benned van!" - mondta Jézus, s ha azt kérded: - Hol? - azt válaszolja: - "A szívedben. Tisztítsd meg, s meglátod Őt!"
"Szíve" mindennek van, még az atomnak is.
Hogy mi az a szív, a legjobban akkor érted meg, ha repülőgépen behatolsz egy hurrikán szívébe. Körülötte minden tölcséresen örvénylik, fákat csavar ki, házakat sodor el, felhőket gyűr maga köré - de itt csend van, fény és tökéletes nyugalom. Az ember nem érti, hogy miért éppen itt, a vihar legközepén van békesség - azt pedig végképp nem tudja felfogni, hogy ez a fényes béke és mozdulatlanság hogyan varázsol ilyen tomboló drámát maga köré!
Mert ez a szív nemcsak a nyugalom fényes szigete, de a vihar teremtő centruma is!
Ha ezen a természeti képen meditálsz, rájössz arra, hogy te is így működsz minden érzelmi-, lelki- és sorsviharoddal együtt!
A lelkednek is van "szíve". És minden válságodnak, minden problémádnak, minden drámádnak, amelyet élsz, megvan a "szíve"!
És ez mindig a feszültségek, az ellentmondások, a sorstörvények legközepe!
Ha erre rátalálsz, a legnagyobb boldogtalanságod közepette is boldog leszel!
És ha kimozdulsz belőle, abban a pillanatban kettétörik a békéd, megszűnik a nyugalmad, s pörögni kezdesz a viharban a karma kerekén.
A normális ember lényének centrumát állandóan itt őrzi, ebben a békés és fényes szívben. Nem azért, mert a bajait meg akarja úszni, hanem azért, mert sok szenvedés és ütközés és összetörés árán megtanulta, hogy a bajok éppen azért vannak, hogy az ember ebbe a szívbe visszataláljon.
Ez a jelképes értelme annak a - ma már sajnos csak olcsó olajnyomatokon látható - képnek, ahol Jézus a fénylő szívére mutat.
Róla aztán igazán nem lehet mondani, hogy a bajokat meg akarta úszni, de lényét és sorsát csakis az értheti meg, aki fölismeri, hogy ő ezt a centrális szív-tudatot soha egyetlen élethelyzetben sem vesztette el!
A hurrikán körülötte tombolt, de csak a legritkább esetben benne.
Őbenne békesség volt és nyugalom.
Amikor nem - amikor önmagával összeütközésbe került -, azokat a pontokat mindig jelzi az Evangélium.
Ezekből a belső drámákból rendre győztesen került ki.
A szív nyugalmába mindig visszatalált. ...
Ezért is pontos és találó a hurrikánpéldázat, mert azt mutatja, hogy ahol az erők harmonikus egységben élnek, ott béke van ugyan s nyugalom - de mihelyt az erők szétválnak, egymással birokra kelnek, s a világdráma nagy háborúsága azonnal beindul.
A számmisztika ezt úgy mondja, hogy az EGY szüli a KETTŐT - és ez a KETTŐ azonnal konfliktusba kerül egymással - de maga az EGY ebben a teremtő aktusában sohasem szakad teljesen szét: rejtve ott marad a viaskodó erők között, mégpedig pontosan középen, saját teremtésének szívében!
Ez a teremtés misztériuma.
Ez a Taóból fakadó jin-jang elméletének lényege, s ez a Szentháromság rejtett értelme is.
A Tao nem szakad teljesen ketté, ahogy az Atya sem hagyja magára az ellentétes erők küzdelmében háborgó világot, sőt emberként is megszületik, hogy a nagy egység és összetartozás élményét - a hurrikán szívének élményét - fönntartsa.
Ezt az Egység-élményt hívjuk szeretetnek.
Azt mondja: - "Hiába gondoljátok, hogy ti egymás ellen csatázó Kettő vagytok - valójában Egyek vagytok, az ÉN bal és jobb kezem."
Ha nem lenne Tao, ha nem lenne Egy, ha nem lenne Atya - ha a hurrikánnak nem lenne szíve, ha a neutront kilopnám minden atom magjából, a magára hagyott ellentétek abban a pillanatban megszüntetnék a világot!
Mégpedig nemcsak a látható, hanem a láthatatlan energia-világot is, amelyből az egész eredt.
A Középpont, a "hurrikán szíve" tehát nemcsak olyan hely, ahová a csatáját megharcolt s a küzdelmekben megfáradt lélek visszatalál, hanem egyben teremtő centrum is, vagyis olyan pont, ahonnan az "Isten akarata" kiárad. ...
... amiről beszélek, arról az egész hagyomány egységesen állítja, hogy titok, s hogy titokzatos.
Ez pedig az ellentétek szívében élő Egy.
A Szent Közép.
A Tengely.
Benned, bennem s az egész Mindenségben."

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat