Életképek

Dr. Csernus Imre: A félelemnek szaga van

 Interjú

 –        Nőkről könnyebb könyvet írni, mert differenciáltabb a lelkük, nem?
– Nem differenciáltabbak, csak kondicionáltabbak a belső világ csiszolására. Minket pasikat kevésbé szocializáltak, de a felelősség mindkettőnké. Azoké is, akik ezt megtanulhatták, de a miénk is, akik egy csomó mindent nem tudunk. De az érzelmi világ fejleszthető.

– A nők nyílnak meg jobban?
– A pasik sokkal tovább hiszik azt, hogy meg tudják egyedül oldani a dolgaikat és ők mindenhatók. Ezt kicsi koruktól kezdve beléjük nevelték. Vidéken még most is lehet hallani, hogy a fiú a gyerek, a lány az nem gyerek. Ezáltal abba a hamis illúzióba ringatják a pasikat, hogy ők erősek. Így a legtöbbjük ahelyett, hogy kimondaná, ami bántja, aggasztja, féken tartja, frusztrálja, nem mondja ki, mint a nők. Pedig ezek a folyamatok éppúgy bennünk is zajlanak.

– Elvárás, s egyre inkább, hogy a nőnek legyen izmos hátsója, finom rakott káposztája és írja meg a gyerekkel a leckét. Jó ennyi mindent ránk rakni?
– Minden kultúr környezetnek megvannak a maga szabályosságai és törvényszerűségei. Ennek a kultúr környezetnek a kemény popsi, a jól főzés, meg a többi a velejárója. S az okos ember azzal a vízzel főz, ami van.

– Vagyis?
– Lehet úgy is öltözködni, hogy csak a külső van kihangsúlyozva, de ez nem jelenti az egyensúly meglétét.

A testi-lelki egészségben nemcsak a lelki egészség szó van benne, hanem a testi is. Az elhízottságnak például rengeteg testi, majd lelki, aztán testi és lelki következménye van.

– Nagyanyáink idején mintha egyszerűbb lett volna nőnek lenni.
– Húsz éve ugyanolyan álszentek voltak az emberek, mint most. Nem változott semmi. Az én hatékonyságom abban rejlik, hogy az aktuális világba teszem bele mindazt, amit tudok. Nem érdekel, mi volt. Ebben a világban élek, ennek a világnak a törvényszerűségeivel gazdálkodom, és alakítom ki a saját kereteimet, hogy jól érezzem magam, miközben elsősorban önmagamnak kell megfelelni és nem másoknak.

– De most több a késztetés a férfiakban, hogy nekik egy „tökéletes” nőjük legyen.
– Ez a felület, ez a hús szemléletmódja. Valójában sokkal többről van szó. A pasik, ha nem érzik jól magukat a bőrükben, azt hiszik, hogyha egy fiatalabb csajjal vannak, akkor ez jó lesz. De erről a hölgyek is tehetnek, mert elhanyagolják önmagukat, már nem azok a csinos, ápolt csajok, akik egykor. Az meg kinek a felelőssége? Az illető nőé. S akkor elvárja, hogy ápolatlanul éppolyan tiszteletet váltson ki, mint annak idején? Nem kapja meg. Másé.

– Könyvében azt írja: sok nő csak akkor érzi teljesnek magát, ha férfi van az oldalán.
– Ez nem az egyensúlyhoz, hanem a kiszolgáltatottsághoz vezető út. Az önbizalom azt jelenti, hogy az illető önmagára támaszkodik, nem a másikra. Tudja, hogy lehet lemérni, hogy valaki hisz-e magában nőként? Ha az illető büszke a mellére. A mell a nőiesség egyik jelképe.
Aki csak mutatja magát büszkének, annak a frusztrációi fokozódnak, s ez lelki nyomorhoz vezet. Ehhez pedig rövid az élet.

– Meghatározó az anya mintája?
– Meghatározó lenne a hiteles család, a hiteles anya képe. De ez nincs.
Amíg ilyen sok álszentség, hazugság és emberi badarság van a kapcsolatokban, addig a család, amit a legtöbb ember csak mutogat kifele, az borzasztó nagy hazugság és játszmák tömege. A gyerek pedig a hazug mintát hiszi kiegyensúlyozottnak, és ha felnő, ugyanezt használja.

Szerző: Varga Andrea, Somogyi Hírlap