Életképek

Az apró örömök olyanok, mint az útszéli kis virágok;
Csak azok találnak rájuk,
Akik igazán keresik őket.
/ ismeretlen/

  Az igaz meséket az élet írja. Boldog, vidám, sikeres, gondtalan vagy szomorú, fájdalmas és  érthetetlen. Minden ember átélte már mindegyiket.  Emberek vagyunk tele érzésekkel, de sokszor mégis nehéz  elfogadni  mindazt, amit el kell fogadnunk.  Számtalanszor tesszük fel magunkban a kérdést, hogy miért így és miért pont velem történik meg éppen az és úgy, ahogyan és ami? A szép és a kellemes mellett sajnos az embertelen, fájdalmas is felbukkan az életünkben. Embertelen? De, hiszen emberek vagyunk, érző lények, akik álmodunk, álmodozunk, és  felébredünk.  Akiknek bántást, sértést, sérülést, fájdalmat okoznak emberek, vagy csak maga a nagybetűs élet, mi bizonyosan embertelen élményként éljük meg a mikénteket. Mégis hozzánk tartoznak, mégis a minden napjaink részei  az események. Álmaink, ébredésünk, érzéseink és a történések is.
Sokszor gondolkodom azon, hogy miért pontosan így vagy úgy történnek, ahogyan, és miért így, vagy úgy érzünk és élünk meg pozitív, vagy negatív történéseket. A másik nagy kérdés, hogy hogyan kezeljük, hogyan leszünk úrrá, hogyan tudjuk feldolgozni a rossz történéseket, hogyan leszünk képesek úrrá lenni a fájó  felett és hogyan vagyunk képesek feldolgozni, elfogadni vagy éppen lázadni a sorsunk nem jó alkotásai miatt?
Tudom, hogy ezekkel a gondolatokkal nem csak magamat ostromlom, hanem nagyon sokan mások is hasonló képen éreznek.  Keresünk válaszokat, amit talán soha nem találunk meg? Vagy mégis? /nk/

*******************

Si tacuisses, philosophus mansisses. Audiatur et altera pars!

Nevek és tettek...emberek, akik álarcot viselnek....vallás és porno....

A SÁTÁN TÁNCA

Megjelent

2010. júniusában

*******************

"Én egy másik ember lelkét hordozom magamban"

Alig volt tizenhat hónapos Susan Ganem , amikor kiejtette az első szavakat: "halló, Leila?". Később a kislány előző életéről annyit mesélt szüleinek, míg azok elvitték ahhoz a bizonyos "előző" családhoz. Susan mindannyiuk nevét első látásra felsorolta.

A reinkarnációról szóló történeteket általában nagy kétkedéssel fogadjuk. Ian Stevenson sem volt elkötelezett híve ennek a témának, amikor pszichiáterként felfigyelt egy napilapban arra az interjúra, amelyet ezzel a kislánnyal készítettek.

Az orvos odautazott, s számos kérdést tett fel Susannak, míg annyi bizonyíték nem gyűlt össze, hogy ő maga is elhitte: ez a gyerek tényleg emlékszik valamire, előző életére.

A lány kiskora óta állította, hogy őt Hanan Masszurnak hívják, két lánya van és férje, ő maga egy szívműtét következtében halt meg. Felsorolta az összes rokona nevét, illetve olyan információkkal is rendelkezett, melyről utólag kiderült: csak Hanan néhány családtagja tudott róluk.

Az "igazi" Hanan Masszur életútja teljesen megfelelt a Susan által elmondottaknak, két gyermeket szült, amikor szívbetegsége miatt Amerikba utazott, hogy ott operálják meg. A műtétbe azonban belehalt, ám még előző nap próbálta felhívni lányát, Leilát. Hát innen a kislány első mondata ("halló, Leila?").

Az asszony holttestét hazaszállították Libanonba, s rá tíz napra megszületett Susan. Édesanyja még a vajúdás előtt megálmodta, milyen nemű a csecsemő, s megjelent neki egy körülbelül negyvenéves nő is, aki ezt mondta: "hozzád megyek".

Amikor már a szülők is kezdték komolyan venni gyermekük állításait, felkeresték a Masszur családot, s Susan mindenkit felismert, elmondta nevüket, s hogy milyen rokonságban áll velük.

Húsz év múlva Stevenson professzor újra felkereste az ekkorra már fiatal nőt, aki azt mondta, a tényekre már nem emlékszik, de valamilyen furcsa érzés a mai néha hatalmába keríti.

Ian Stevenson csak Burmában huszonöt ilyen esetet talált még, amikor adatokkal, nevekkel tudták alátámasztani a gyerekek, hogy előző életükben kik voltak, s szinte mind az 1945-ös japán-brit összecsapásban vesztették életüket. Egyikük még régi lakáscímére is emlékezett, pontosan.

Természetesen a kételkedés mindannyiunban bennünk él, de azért elgondolkoztató, ennyi gyerek és ennyi bizonyítható, pontos adat vajon lehet-e véletlen vagy csalás?

/Forrás: Ian Stevenson: Visszatérő lelkek /

Apa és fia

Apa és fia egy festmény, a Guernica előtt állt. A kép rémületbe ejtette a srácot, aki előbb csak elfehéredett, utóbb csendesen sírva fakadt. Az apa látta a történteket, de meg se moccant - háta mögött fejcsóválva súgtak össze az öregasszonyok. Nem sok idő kellett, hogy egyikük fogadatlan prókátorrá váljon: a nő nagymamás gügyögéssel, csokoládéval a kezében indult megvigasztalni a gyermeket, de az ő tekintete visszasodorta, mint levelet a viharos őszi szél.
Ekkor az apa fiához fordult, és megszólalt:
-Fiam, mit látsz?
A fiú könnyeit nyeldekelve hajolt közelebb a kép mellett lévő táblához, és lassan betűzte:
-Pablo Pic...asso: Gu...Guernica.
A férfi elmosolyodott, majd újra megkérdezte:
-Fiam, mit látsz?
-Egy festményt. Apa, ez iszonyú! Emberek halnak meg, és az a ló...

-Fiam, mit látsz?
A kisfiú lassan abbahagyta a hüppögést. Elszánt tekintettel, állát vakargatva meredt a képre, majd egyszer csak megszólalt:
-Színeket.
-Ez az! - kiáltott elégedetten a férfi. Gyengéden megsimogatta a kisfiú fejét, leguggolt, s mikor tekintetük egy vonalba ért, megszólalt.

- Nem látsz mást, csak színeket. Az iszonyat nem bennük van; ezek ugyanazok a színek, amelyekből a szivárvány is áll! Az elméd, a fejedben lévő képek teremtik a félelmet: a tegnapi film, a tegnapelőtt olvasott könyv…vagy akár az, ahogy édesanyáddal nevelünk.
A férfi elhallgatott, térdeplő alakjából szeretet áradt. Elégedetten nézte fia szemében az értelem csillogását, s miután látta, hogy szavai gyökeret eresztettek, tovább beszélt.
- Mert bizony, mi is tévedhetünk. A lehető legjobbat próbáljuk adni neked, de tévedhetünk. Akaratlanul is beléd ültethetünk olyan gondolatokat, melyek hatására a színek helyett félelmet látsz. S míg mi, édesanyáddal a lehető legkevésbé akarunk befolyásolni, sajnos a körülötted élő emberek pont fordítva vannak ezzel: minden pillanatodat megpróbálják elvenni, hogy a valóság helyett azt lásd, mit láttatni akarnak veled, hogy...HOGY A SZÍVEDBEN FÉLELEM LEGYEN SZÍVÁRVÁNY HELYETT!
A férfi karjába vette fiát, s miközben a következő kép elé léptek, megszólalt:
- Mindig jusson eszedbe: amikor azt hiszed, hogy igaz, amit látsz, valójában nincs más, csak színek. Csak részek. Csak pacsmagok. Ami pedig az önálló színekből képet alkot, az nem az igazság, csak a lehetőségek egyetlen tükröződése. / számomra ismeretlen szerző írása/

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat